Viga Gyula: Tájak, ízek, ételek B.-A.-Z. megyében (Miskolc, 2004)

RECEPTEK - - Abaúj-Torna

Korpacibere-leves (Krasznokvajda) 2 kternyi búzakorpát forrázzunk le egy 4 kteres fazékban, aztán a fazekat töltsük tele, és a levet kissé sózzuk meg. Ha langyosra lehűlt, tegyünk bele kevés kenyérbelet, álktsuk meleg helyre, ahol pár nap alatt megsavanyodik. Ekkor leszűrjük, felforraljuk, 1—2 maréknyi köles­kását főzzünk bele. Ha a kása megfőtt, 3—4 tojás sárgájával habarjuk be, óvatosan, hogy a tojás össze ne csomósodjon. Kukorica-gölödény leves (Krasznokvajda) Hozzávalók. 30 dkg szitált kukoricakszt, 1 csapott evőkanálnyi béizakszt, 8 dkg zsír, 1 tojás, kávéskanálnyi só, fűszerpaprika, 1 fej vöröshagyma. Az apróra vágott hagymát a zsír egyik felén megpirítjuk, kevés paprikával elkeverjük, vízzel felengedjük, és a hagymás levest felfőzzük. A kszteket a maradék zsírral, a tojással, kevés sóval, hideg víz hozzáadásával félkeményre összedolgozzuk, és diónyi gombócokat formá­lunk belőle. Ezeket a forrásban levő lébe rakjuk, és 10—15 percig — kavarás nélkül, a fazék mozgatásával - puhára főzzük. Lábatlantyúk-leves (Rakaca) Vizet teszünk egy fazékba, bezöldségeljük. Mkor forr, a lábatlan tyéikot beletesszük. Mire a zöldség megfő, a leves kész. Bárirülyen gyéirt levestésztával fogyaszthatjuk. Tészta nélkül is fogyasztható, akkor csak a töltelék (lábatlantyúk) a betét. Lábatlantyúk: 3 tojást elkavarunk, teszünk bele 3 kanál ksztet, 1 fej apróra vágott vörös­hagymát, 1 kanál zsírt, apróra vágott zöldpetrezselymet, sózzuk, borsozzuk. Ezt a masszát kis zsírban (olajban) egyben, mindkét oldalán megsütjük. A levesben még rövid ideig főzzük. Magában is fogyasztható. Lecskés bab (Rakaca) A babot feltesszük hideg vízbe főni, ha forr, 3 szál sárgarépa, 2 petrezselyem, 1 cikk zeller, karalábé, 1 kis fej hagyma hozzáadásával bezöldségeljük. Ha megfőtt berántjuk: olajban megfonnyasztunk hagymát, melyben 1 kanál ksztet pirítunk, ha barnulni kezd, őrölt piros paprikát teszünk bele, és gyorsan felöntjük hideg vízzel. Ezzel berántjuk a bablevest. Ha a leves felforrt, lecskévcl (kis kockatészta) fogyasztjuk. Mákleves (Rakaca) Főzés nélkül készül. A megdarált mákot bő vízzel felöntjük, cukorral ízesítjük, és fehéredésig keverjük. Lecskévcl (kockatészta) fogyasztjuk. Töltött csirke (galamb, nyúl) húsleves (Rakaca) Lábasban feltesszük a vizet főm. Ezt bezöldségeljük: 2 szál sárgarépa, 2 szál petrezselyem, 1 cikk dia nagy) zeller, karalábé, 1 fej hagyma. Közben megtöltjük a csirkét. Töltelék: 5 tojást felverünk, teszünk bele 1 nagy fej apróra vágott hagymát, 1 kanál zsírt, zöld­petrezselymet apróra vágva. Hozzátesszük a csirke máját felaprítva, és 5 kanál ksztet. (Liszt mindig annyi keU bele, ahány tojást használunk.) Ezt a folyékony masszát a csirke üregébe töltjük, a nyakát előtte cérnával bekötjük. A csirke másik nyílását jól bevarrjuk. Azért kell varrni, mert a massza folyékony, és kifőne a levesbe. A forrásban lévő zöldséges levesbe tesszük. Addig főzzük, míg a csirke meg nem főtt puhára. A levesbe metélkéx (cérnametélt) teszünk. A húst kenyérrel fogyasztjuk. Esetleg a leves főzé­sekor 3-4 meghámozott, egész krumpkt teszünk bele, és ezt tálaljuk a töltött tyíikhoz. Mi­előtt levesszük a levest a tűzről, a tetejét meg lehet szórni őrölt piros paprikával (utána 5-10 percet még főzni kell, hogy a levesnek színe legyen).

Next

/
Thumbnails
Contents