Viga Gyula: Tájak, ízek, ételek B.-A.-Z. megyében (Miskolc, 2004)

AZ ÉTELKÉSZÍTÉS ÉS AZ ÉTKEZÉS ESZKÖZEINEK VÁLTOZÁSÁRÓL

éppen úgy felbukkan, mint a sajátosan naiv, egyszerű képi megjelenítés. A barokkos formák tanult, míves faiparost sejtetnének, ha nem ismernénk ennek a stílusnak számos emlékét, pl. a Bükk falvainak faragóitól is a 19-20. századból. A tárolás kellékei méretük csökkenésével válnak formájukban és díszítményeikben is egyre gazdagabbá, finomabbá, jóllehet nagyméretű tárolóeszközök készítése is a technikák hagyományosabb vonulatát őrzi. A tekenők faragásának mesterei főleg cigányok voltak, de készültek azok a hegyvidékek faragóközpontjaiban is. Legnagyobb számban a Tisza mentéről származtak a háztartásokba. A nagyméretű sózó-, aztán a mosó-, dagasztóteknők nem díszítettek, de a tésztagyúrásra használt kisebb fatálak, vagy a kovász őrzésére szolgáló apróbb teknőcskék igényesebben megfaragottak. A lisztes putinák, vannak, egy fából készült bödönök (bodonok) formájukban hasonlók a díszes vékáMnoz és a juhászok túrós vannáihoz is. Előfordultak szórványosan a megyében fenyőfa liszttartók is, amelyek az északi és keleti fenyővidékről árucsere útján származtak, s vélhetően szlovák (ruszin, román) faárusok készítményei lehettek. Vidékenként eltérő számú és formájú vessző- és szijács kosár szolgálja ki a háztartást, legnagyobb számban és formai változatban a Tisza mentén készültek. A konyha, kamra körül főleg kisebb példányok voltak használatban, s azok formája 33. kép. Kemence és takaréktűzhely, Erdőhorváti, 1951. (Bakó Ferencfelv., Sárospatak, Rákóczi Múzeum)