Viga Gyula: Tájak, ízek, ételek B.-A.-Z. megyében (Miskolc, 2004)

A MEGYE TÁPLÁLKOZÁSI HAGYOALÁNYAINAK JELLEMZŐ VONÁSAI

nem ritkán más nyelven beszélő társaikkal is közös étkezéseik voltak az átadásátvétel fontos helyszínei. I. Borsod-Abaúj-Zemplén megye népének - az előző fejezetben bemutatott táji-történeti tagolódása számos vonatkozásban eltérő tevékenységi formákat, a termelés és fogyasztás különböző típusait körvonalazza. Mindezeknek alapvető befolyása volt az élelmiszertermelés és -fogyasztás regionális formáira, és a lokális táplálkozási struktúrák változásának történeti folyamataira is. A korábbi századokban markánsabb differenciát jelentettek az ételkészítés alapanyagaiban a földrajzi feltételek által behatárolt mezőgazdálkodás táji formái: a dél-borsodi térség, s mai megye sík vidékei hagyományosan búzatermő területek voltak. A domb- és hegyvidék csoportjai is ezeken a területen judiattak a jó minőségű kenyérgabonához: vagy időszakos munkavállalás, főleg arató- és cséplőmunka révén, vagy saját háziipari termékeik, ill. kézműves javaik clcserélése révén. Az utóbbiak asztalán azonban általános volt a gyengébb minőségű gabona, tájaikon — különösen az újvilági kultúrnövények (burgonya, kukorica) termesztésbe kerüléséig — nem volt ritka az ínség sem. A kiterjedt ártéri legelők extenzív állattartása (főleg szarvasmarha, ill. a folyó menü galériaerdők makkos tölgyesein sertés) hússal is bőségesen ellátta a sík vidéki parasztokat, a domb- és hegyvidék marhatartásának és juhászatának lehetőségeit az erdők birtoklása és legeltetése erősebben behatárolta. A domb- és hegyvidéken említésre méltó szerepe volt például a kecske tartásának: tejét, húsát sokféle formában hasznosították. (A második világháború után a kecske a bánya- és iparvidékek haszonállata volt, újabban több kecskefarm jött létre tejének hasznosítására.) Ezeken 12. kép. Cserépedények árusítása a -árospataki piacon, 1964. (Bodgál Ferenc repr.)