Viga Gyula: Tájak, ízek, ételek B.-A.-Z. megyében (Miskolc, 2004)
A HAGYOMÁNYOS KULTÚRA TÁJI-TÖRTÉNETI TAGOLÓDÁSA BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYÉBEN (A regionális életmód-stratégiák feltételei és változatai)
A térség 20. századi gazdasági és kulturális térszerkezetében továbbra is kétirányú törésvonal mentén szerveződnek a központok. Az egyik a magyar Alföld és az Északi-középhegység találkozási vonala, amelyet végigkövet a Mezőkövesd, Miskolc; Szerencs, Tokaj, Sátoraljaújhely vásárvonal. A másik típust a folyóvölgyek „kapui" jelentik: pl. a Sajó-völgyön Sajószentpéter, a Hernád-völgyön Szikszó, lokálisabb a jelentősége a Bódva mentén Edelénynék, de erőteljesebb a Bodrog mentén Sárospataknak. (A trianoni határok előtt a völgyek felső szakaszain is erőteljes centrumok voltak: Rimaszombat, Rozsnyó, Szepsi, Kassa.) Másodlagos központtá szerveződnek a mezőgazdálkodó vidékek piachelyei (Mezó'csát, Mezőkeresztes, Ónod), de a folyóvölgyek mezővárosai is őrzik funkciójukat (Pntnok, Szendrő, Gönc stb.). A trianoni döntés után a felföldi központok elvesztése, valamint Zemplén megye középső területének hiánya okozta leginkább Borsod-Abaúj-Zemplén megye tájainak egyenlőtlen fejlődését, a határ menti térségek gazdasági és műveltségi elzártságát. Hozzájárult ehhez a fő közlekedési utakat alkotó Sajó-, Bódva-, Flernádés Bodrog-völgy lehatárolása, ami természetes kapcsolataitól fosztotta meg a mai megye területének népét, gazdaságát, műveltségét. Műveltségi csoportok A kultúra integrációjában a 18. században lezáruló telepítési hullám befejezését korszakhatárnak kell tekintenünk, ami egybeesik a gazdaság reorganizációjának kezdetével és a táj és ember megváltozó viszonyával is. Az újjászerveződő települési struktúra, az azt megülő népesség és termelőtevékenysége fokozatosan szervezi meg a műveltség tömbjeit, amelyek a táji egységesülés irányában haladnak. Egybeesik ez a folyamat a nemzetté válással, a polgárosodás megindulásával, aminek eredményeként a megtelepült idegen csoportok többsége asszimilálódik a 19. század folyamán, s csak kisebb részük őrzi — inkább csak újjászervezhető formában - eredeti lakhelyéről magával hozott nyelvét és kultúráját. Ennek a folyamatnak a mélyén az egyes etnikumok kulturális változása zajlik, amihez képest a magyar csoportok műveltségi integrációja elsősorban a polgárosodás lehetőségével, történetükkel, térbeli helyükkel és helyzetükkel függ össze: termelési és értékesítési lehetőségük, a gazdasági szerkezetben elfoglalt helyük, életmódjuk újító vagy reprodukáló jellege a meghatározó, de úgy is értelmezhetjük a műveltség csoportjait, mint az innovációk, divatok terjedésének határait, szerkezetét. A fentieknek megfelelően a műveltségben egyaránt zajlanak egységesülési folyamatok, amelyek a 19. század derekára a megye déli területeit a magyar Alföld anyagi műveltségébe olvasztják, a domb- és hegyvidéki zóna területe pedig a Felföld jellegzetes jegyeit mutatja. Ehhez képest szekunder tagolódást eredményeznek az idegen etnikumok szórványai, a felekezeti megoszlás, a tájnyelvi tagolódás, s a tradicionális műveltség számtalan eleme. Leszámítva azonban a népesség néhány csoportját, ahol több jelenség azonos — inkább közel azonos - területen való elterjedése figyelmeztet a kultúra integrációjára (palócok, matyók — lásd alább), a megye területének népi kultúráját a termelési technika és termelési viszonyok rendezik nagyobb csoportokba, amiből a polgárosulás során nőnek ki a műveltség egyes
