Viga Gyula: Tájak, ízek, ételek B.-A.-Z. megyében (Miskolc, 2004)
RECEPTEK - - Miskolc
főzzük. A rizsbe belekeverjük az apróra vágott húsokat, a megfőtt zöldséget, s tűzákó edényben pár percre az egészet forró sütőbe tesszük. Rántott csirke A rántani való csirkét felpucoljuk, feldaraboljuk. Csontos részeit félretéve, combjait, szárnyait, mellehéisát óvatosan besózzuk. Lisztbe, tojásba és zsemlemorzsába forgatva bepanírozzuk, olajban aranysárgára sütjük. Újburgonya vagy burgonyapüré körettel, uborkasalátával kínáljuk. Főtt tészták Túrós csusza Hozzávalók: Házilag készített, kézzel tépett gyúrt tészta, 0,5 kg tehéntúró, 0,5 1 tejföl, 5 dkg teavaj, tepertő. A tésztát kifőzzük. A vajat egy serpenyőben megolvasztjuk, elkeverjük benne a tejfölt, és aranysárgára sütjük. Ezt ráöntjük a tésztára, majd rátesszük a túrót, és megszórjuk a frissen sütött (zsírja nélkük) tepertővel. Sült tészták Csőrögefánk Hozzávalók: 30 dkg kszt, 5 dkg zsír vagy vaj, 5 dkg porcukor, 2 tojás, tej vagy tejföl és víz. A hozzávalókat tejjel vagy tejföllel és kevés vízzel összedolgozva, jól nyújtható tésztát készítünk, (ízlés szerint a tészta 1 cl rummal ízesíthető.) A rövid ideig pihentetett tésztát 3—4 mm vastagságéira nyújtjuk, derelyemetszővel vagy késsel 8-10 cm oldalhosszúságéi rombuszformára vagy téglány alakéira vágjuk. Egy-két metszést a tésztalapok közepén is ejtünk, azon átbiijtatva a tészta egyik sarkát, megformáljuk a süteményt. Bő olajban kisütjük, porcukorral megszórva kínáljuk. MISKOLC Egytálételek Aratógulyás Hozzávalók: 60 dkg markalábszár, 1 kg burgonya, 2 közepes sárgarépa, 2 petrezselyem, 1 kisebb zeller, 1 nagyobb fej vöröshagyma, 2-3 cikk fokhagyma, 5 dkg zsír, só, bors, fűszerpaprika, őrölt kömény. A zsíron megpirított hagymával, sóval, paprikával pörköltalapot készíúink, hozzáadjuk a kockára vágott húst és zöldségeket. Fedő alatt fékg puhára pároljuk, majd hozzáadjuk a kockára vágott burgonyát. Ha kész, utánaízesítjük sóval, őrölt borssal, köménymaggal, fokhagymával, ízlés szerint csípős paprikával, vágott petrezselyemzölddel, paprika- és paradicsomkarikákkal díszítve tálaljuk. (A miskolci Székelykert Vendéglő receptje alapján)