Hoffmann Tamás: Mindennapi történelem az ütközőzónában (Miskolc, 2004)

Keletközép-Európa népessége a 6-9. században

A sztyeppéi pásztortörzsek a bronzkor óta sodródtak. Legtöbbjük az eurázsiai füves síkságok nyugati csücskébe igyekezett, a Duna alföldjére (a mai Ausztria, Magyarország, Szerbia, Románia és Bulgária területére) vonult, ahol történetük véget ért. Nagyrészük a környező területeken is háborúkat vívott, rabló hadjáratokat indított a frissen kialakuló civilizációk kincseiért. Az első évezred végén a feudális övezetben elerőtlenedett a hatalom, gyengült a katonai ellenállás. A nomádok lakótornyokat, kolostorokat, templomokat raboltak ki. Átmeneti sikerek után végül valamennyien elbuktak, mert ingatag alapokon állva nem tudták megszilárdítani hatalmukat, nem lettek úrrá ellenségeiken. Annál is inkább, mert all. századtól kezdve megerősödött a velük szemben álló, magasabb rendű társadalmi szerveződés, a hűbériség katonai ellenállása. A civilizáció és a sztyeppe lakóinak érintkezése oszcillált. Vándoroltak és hódítottak. Már az i. e. I. évezredben sztyeppéi eredetű törzsek szállták meg a Duna mellékének alföldjeit, majd újabbak érkeztek. A magyarok az utolsó hullámot alkották a korszakban bekövetkezett, idestova két évezredes múltra visszatekintő népvándorlások sorában. A magyar honfoglalást követően már csak kisebb törzsek behatolására került sor, de a jövevények egy része nem akart megtelepedni, csak - a romantikus történetírók által kedvelt kifejezéssel élve - „kalandozott", rablóhadjáratokat indított a tőlük nyugatabbra működő civilizációk központjai ellen. Besenyők, kalizok, kunok, jászok, mongolok, tatárok stb. harcias bandái találtak utat a Kárpátok hágóin. A legfontosabbak közülük a mongol birodalom gyarapítói voltak, de ők nemsokára kivonultak a keletközép-európai hadszíntérről. Ezek a törzsek - szervezetüket tekintve - mind a törzsszövetségek és a királyságok határövezetében mozogtak. Elitjük szokásos jövedelmei közé iktatta a szomszédok kirablásával szerzett kincseket. A magyarok a 9. században foglalták el a Kárpát-medencét és nemsokára követték elődeik példáját, kincsszerző hadjáratokat indítottak a lakóterületüktől nyugatabbra fekvő várak, kolostorok és városok ellen. A népvándorlás kori sztyeppe a nomádok országútja volt. A pásztorok legeltették nyájaikat és fosztogatták környezetüket, torzsalkodtak egymással. A sztyeppénél nagyobb közlekedő folyosó már csak a Földközi-tenger. Az ott lakók halásztak, kereskedtek és kalózkodtak. Másfelől ott volt az Alpoktól északra élők számára az Északi- és a Keleti-tenger. A kora középkor történelmében talán az Északi-tenger volt a legfontosabb vízi útvonal. A vikingek és őseik Norvégiában, Dániában éltek és főleg a Németsíkságtól nyugatra eső tengereken hajóztak. Egyes törzseik part menti tájakat szálltak meg. Rátelepedtek Normandia, Anglia kelta lakóira. Voltak, akik Kelet-Európa folyamvölgyein haladtak a Fekete-tenger irányába. Ok alapították a „Kievi Oroszországot". A népvándorlás legfőbb motivációja a biotóp szegénysége, innen fakad ennek ellensúlyozására a fosztogatás hőn áhított jutalma, a zsákmány csábítása. A viking tengeri rablók történetesen sok helyütt pusztították Északnyugat-Európát az i. sz. I. évezred végén, mert a tengeröblökben meghúzódó szegényes tanyacsoportjaik élelmiszertermelése (a szántógazdaság csekély rozsa, a legeltetett szarvasmarhák tej- és húshaszna és a tengerből kifogott halak zsákmánya) alig töltötte fel őket az életben maradáshoz szükséges energiával. Voltak Európában szárazföldi rablóhordák is. Egyfelől állandósult a klánok egymás közötti háborúskodása. Másfelől a kontinens belsejét a bronzkor óta lovas-nomád bandák fosztogatták. A 9-10. században főleg a magyarok vezettek rabló hadjáratokat. Az Ibériai-félszigeten az arabok járultak hozzá ahhoz, hogy az itt lakók ne szabadulhassanak meg a fenyegetettségtől. Az arabok múltja és sorsa mégis más volt. Ok beültek a rómaiak hagyatékába, kitöltve a történelmi kereteket, ismét megszervezték például az öntözéses gazdálkodást és a tengerhajózást. A kalifák kitolták a mohamedán civilizáció nyugati határát. Egészen más történt Közép- és Nyugat-Európa találkozásának