Hoffmann Tamás: Mindennapi történelem az ütközőzónában (Miskolc, 2004)

Előszó

oktatja hallgatóit.) Ilyen előzmények után arra kell gondolnom, hogy aki így döntött, vagy nem értette meg, mihez is kívánom felhasználni a pálycizati támogatást, vagy személyes elfogultsággal döntött. Folyamodványomból természetesen szennára is kiderülhetett, hogy a néprajz tudománytörténeti hagyományaitól és divatos eljárásaitól eltérően kívánom megközelíteni a témát. Gyanítom, hogy ez az oka vállalkozásom balsikerének. El akartam hagyni a kitaposott utat, szeindékom meghatározta sorsoméit. A néprajz tudományterületén illetékes elnök mindenesetre odabiggyesztett ítéletére egy fügefalevélnyi indokolást, mondván, hogy könyvem anyaggyűjtéséhez nincs is szükség olyan tömeg reproelukcióra, mint amennyit én meg akeirok vizsgálni. Elég annak töredéke! Aelott, amit adott, de ezzel a csekély összeggel nem tudok boldogulni. Azt sem vette figyelembe, hogy milyen árakat számolnak fel a könyvtárak a kölcsönzések lebonyolításáért. Protestáltam, majd elpanaszoltam a méltánytalanságot egyik barátomnak, az MTA doyenjének. 0 azon nyomban interveniált. A pályázatokat osztogató állami alapítvány elnöke néhány nap múlva válaszolt is neki és sajnálkozott azon, ami történt. Forelultam volna mindjárt hozzá! - mondta. Fordultam. írtam neki is egy folyamodványt, de ezt válaszra sem méltatta. Addigra alighanem tájékozóelott saját berkeiben és levelét már nem vette elkötelező ígéretnek. Egyidejűleg - az érvényben lévő szabályok értelmében - négy éven át ugyanattól vagy más alapítványtól nem kérhettem e témában kutatásaimhoz anyagi segítséget. Tekintve koromat, egy „távlati megoleiás" illuzórikus, a kegyes adomány tehát lehetetlen helyzetbe hozott. Alamizsnával nem lehet tudományt csinálni. Mesés történet: „adott is, meg nem is... " helyzet alakult ki. A történtek után kénytelen veigyok beérni azzal, hogy összefoglaló munkákból, kézikönyvekből meríthetek, az ott közölt eredményeket ismertetem, majd ezt követően vonom le következtetéseimet. A monográfiaírásnak tehát csak első munkafázisát végzem el, miközben már nem remélhetem esetleges tévedéseim - önkezemmel végrehajtott — korrekcióját. Mindez történik egykor, most és majd, kiszámítottan — a kollegieilitás által garantált - segítőkészség és a kutatói erkölcs tisztaságának megőrzése további garanciáinak reményében... Mindamellett nem hallgathatom el, hogy (mint erre már az előbb céloztam) régen foglalkoztat a témában rejlő problematika. Az idők folyamán - egyéb olvasmányaimból leszűrt tanulságok nyomán - egyre inkább érlelődött az a feltevés bennem, hogy a mindennapi történelem, a kisemberek életkörülményeinek alakulásában etnikai eredetük korántsem játszik olyan jelentős szerepet, mint ahogyan ezt a szakírók előadják. Ezzel szemben a társadalmi formációk által biztosított feltételek döntően meghatározzák a minelennapi élet történetét. Ezt a hipotézist azonban csupán beható vizsgálatokkal lehet igazolni vagy elutasítani. Egy másik főbenjáró okot is meg kell elöljáróban neveznem még, mivel az is meghatározza fejtegetéseim belső arányait és az egész dolgozat terjedelmét. A kényszerítő adottság annak következménye, hogy a mindennapi élet történetéből kihagyhatatlan a kisemberek környezeti kultúrájának, maguk teremtette tárgyi világának, a találmányok folyamatának medrét meghatározó tulajdonviszonyok bemutatása. Egyrészt ezek adnak keretet a mondanivetlónak, másrészt bennük csúcsosodik ki az általuk megélt történelem. Ismertetésük azonbein szükségképpen általánosságban tartja mondanivalómat, az olvasó számára úgy tűnhet, átbillentem a szakma korlátján. Annál is inkább, mert a múltbeli mindennapi élet tárgyi bizonyítékai csak kis számban állnak a kutateis rendelkezésére. A prekapitalista teirsaelalmak kisembereinek életkörülményeire irányuló kuteüások kevés információval szolgálnak.