Hoffmann Tamás: Mindennapi történelem az ütközőzónában (Miskolc, 2004)

Keletközép-Európa népessége a 6-9. században

A középkori emberek túlnyomó többsége nagyon szegény volt, a művészi kincsek keresői alig remélhették fáradozásaik jutalmát. Más meggondolások pedig sokáig nem is érvényesültek. Elhanyagolták a középkori parasztok régészeti kutatását. Elégségesnek tünő ismeret hiányában aligha tehető finom elemzés tárgyává, hogy a szociális szerveződés rokoni és hatalmi szálai miként gubancolódtak össze a tulajdonlás kötelékeivel? Azt sem tudjuk, hogy a történteket befolyásolta-e a természetben végbemenő változás? Nem tudjuk továbbá azt sem, hogy mi lehetett a szerepe a természeti feltételek változásainak, mindenekelőtt a klímaingadozásoknak. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy a civilizatórikus folyamatokat nemcsak a szociális tagozódás folyamán gerjesztett energiák táplálták, hanem számos egyéb forrás is felfakadt, számtalan technikai vagy üzemviteli újítás közrejátszott abban, hogy a rendszer új korszakba léphetett. Ami a gazdaságot illeti, nekik is kihívásokra kellett válaszolniuk. A gazdálkodóknak változó természeti tényezők által okozható károkat kellett elhárítani. 2.2. HÍD A TERMÉSZET ÉS AZ IGÉNYEK KÖZÖTT Amikor a régi gazdasági rend összeomlott, megváltoztak a természeti feltételek is. A római korszak után, a 4-5. században 2-3 °C-t süllyedt az évi átlaghőmérséklet a kontinens északi felén, miközben egyre több eső és hó esett. Újabb éghajlati változást jeleztek a gyakori ködök. Az ezred közepén azonban valamelyest felmelegedett a légkör. Aztán megint lehűlt a lég, majd nemsokára ismét felmelegedett, hőingadozás hullámai töltötték ki a „sötét középkor" évszázadait. Az időjárás mindmegannyi változása a növény- és állatvilágban okozott zavarokat: különösen a 7-9. században, amikor ismét kéthárom °C-kal szárazabbá vált a klíma és felmelegedett minden. A jelek szerint minden úgy fest, mintha a római kor után főként az égiek szabályozták volna a gazdálkodók teljesítményeit. A parasztok legalábbis így gondolhatták. Mindamellett valamennyien azon fáradoztak, hogy ne így legyen. A természet azonban nem engedett, visszakövetelte ősi jussát, a szántókat felverte a gyom, majd elparlagosodtak, nem annyira a szorgalomtól és a gazdaság biztos teljesítményeitől, hanem az időjárás alakulásától függött, hogy a parasztok hol vonhatják meg - ide-oda tolva - az erdőhatárt. Hol kisebb, hol nagyobb kiterjedésű lett a kultúrtáj, miközben egyre kevésbé számíthattak élelmiszerbázisukra. Mi lesz télen? Megérjük-e a tavaszt? A bizonytalan sorsok következménye kézenfekvő: a demográfusok szerint legalább felével-harmadával csökkent a népesség. A civilizációs gócokban talán még többel is. A görbe süllyedése valószínűleg nemcsak a zavaros közállapotoknak, a háborúknak, a népvándorlásnak, hanem a gazdaság eltartóképessége csökkenésének lett elkerülhetetlen következménye. A hektikus mozgás elsősorban a római provinciák népességét változtatta meg. Ha Krisztus születésekor megközelítőleg ötvenmilliónyian laktak Európában, ennyi ember csak több mint egy évezred múlva, 1150 táján élt a kontinensen. A népesedési görbe a kritikus időszakban érte el mélypontját, a római birodalom összeomlását követő népvándorlás korban talán húszmilliónyian lehettek őseink a kontinensen. A gazdaság krízise, majd lassú stabilizálódása az Elbától nyugatra és a Földközi-tenger mellékén következett be, a kontinens keleti fele periféria maradt, népessége helyben járt. Egyidejűleg a fókusz lassanként áttolódott az Alpokon. Északnyugat-Európában az ez-