Hoffmann Tamás: Mindennapi történelem az ütközőzónában (Miskolc, 2004)

Mindennapi történelem az ütközőzónában

gazdaság ellentmondásait eltüntetni, de még átmenetileg sem dicsekedhetett sikerekkel. Kelet-Európa agrárgazdasága azért maradt meg periférikusnak, mert az élelmiszertermelés adottságai mostohák mindenütt, nem sok jóval kecsegtetnek és a gazdaságból is hiányoztak a több termelésre, nemkülönben a minőség javítására irányuló késztetések. Ha a gazdálkodók megmaradnak az alacsony hozamoknál és az élőmunka-ráfordítás alacsony mértékénél, elhalasztják a belterjes gazdálkodás bevezetését, felkopik az álluk. Kelet-Európában az agrárgazdaság sehol sem tudott tartós megélhetést biztosítani a „feketeföld övezeten" kívül, mert a munka és a szervezés nem rendelte maga alá a természetet, ha terjeszkedett, megsokszorozta ellentmondásait. A problémát máig nem sikerült megoldaniuk sehol. A fenyőöv természeti adottságai (és gazdasági beidegzettségei) ellenére, a hegyvonulatok alternatívát ígérnek, hiszen mindenütt gazdagok ásványi kincsekben. Az agrárgazdaság története eleve jókora késéssel indult. Kelet-Európát a földművesek nem a neolitikumban, hanem jóval később, a vasszerszámok birtokában hódították meg. Eladdig csak a déli övezeten tengődött néhány földművesekből alakult közösség, amelyeket - az i. e. II. évezred óta - a soraikból önállósodott pásztortörzsek sanyargattak. A földet túrók szegény közösségei és a nomádok nyomorúságos együttesei egymás rovására próbáltak meg fennmaradni. Átütő sikert azonban senki sem tudhatott magáénak. Fordulat a vaskorszakban következett be mindkét tábor életében. A vasalkatrészekkel ellátott szerszámokkal felszerelkezett parasztok (mondhatni) forradalmi gyorsasággal hódították meg a tűlevelű erdők tisztásait is. Bevezették az irtásgazdaságot és jóllehet egészen a sarkkörig húzódva művelték szántóföldjeiket, a bogyók gyűjtögetése, a halászat és a vadászat még alapvető fontosságú maradt később is élelmiszergazdaságukban. Skandináviában még a gyepvasércnek is hatalmas mezői vannak. Hála az ásványkincseknek, a fának, időtlen idők óta exportképes az északi gazdaság. Mindazonáltal mégis sérülékeny, többek között azért, mert kevés szerep jutott a tengereknek. Európában errefelé jóformán csak hatalmas szárazulatok vannak, a Balti-tenger tulajdonképpen csak beltenger, a Jeges-tenger pedig az év nagy részében be van fagyva, nem is hajózható. A kontinens ezen övezetében egyfelől a zord klíma, másrészt a Skandináviát alkotó hegyvonulatok akadályozzák a közlekedést és ezáltal a javak forgalmazását. Ide nem hatolt be Dél-Európából az antik civilizáció, s a középkori feudális rendszer is csak hiányosan rendezkedett be. A gazdaságot csak akkor sikerült összekapcsolni a földrész többi övezetével, amikor az Atlanti-Európa kereskedelmi civilizációja kiépítette összeköttetését más kontinenseken létesített gyarmataival. A „minden oroszok cárja" - jobb híján - szomszédait gyarmatosította. A birodalom kormányzásának hagyományai máig élnek, kitörölhetetlenek a hatalom gyakorlásából. Skandinávia egyes tájai azonban - részint az ipari nyersanyagexport (kovácsoltvas, kátrány, épületfa stb.) következtében - a prekapitalista rendszer Északnyugat- és Közép-Európa urbanizáltabb körzeteivel kereskedelmi kapcsolatokat építettek ki, melyeknek köszönhetően még a parasztok munkakultúrája és fogyasztási szokásai is valamelyest alkalmazkodtak a kontinentális divatokhoz. Ezzel Skandináviát a nyersanyagok kereskedelme végérvényesen NyugatEurópához csatlakoztatta az újkorban, ám Kelet-Európa magára maradt. Túlságosan nagy volt ahhoz, hogy másokra legyen utalva. Elszigetelődött. A kontinens közel fele részén a gazdaság, a társadalom szerveződése és maga a hatalom megőrizte periférikus vonásait. A legújabb kor abszolutista állama, a cár atyuska és jogutódainak birodalma generációk óta próbálkozik úrrá lenni a nehézségeken és felzárkózni a centrumhoz. Sikerei nem mondhatók átütő erejűeknek. Az elszigeteltségből - hatalmas létszámú hadseregére