Hoffmann Tamás: Mindennapi történelem az ütközőzónában (Miskolc, 2004)

Mindennapi történelem az ütközőzónában

belőle sehol sem arisztokrata. A rétegekben csak a felülről lefelé való mozgás volt lehetséges. Aki elszegényedett, adta alább is. A paraszt volt az alja-nép. A többiek gúnynévvel illették. Ő tartotta el a társadalmat. Mindmegannyi közönséges adófizető nyüzsgött a földön, mint valami hatalmas hangyaboly. A hierarchiában felettük állók ebből is hasznot húztak. A parasztnak megadóztatták jóformán minden egyes életmegnyilvánulását. Egy olyan világban, amelyben alig használtak (vízi vagy szélenergiával hajtott gépeket) szükség volt egy természetes energiaforrásra, a paraszt munkaerejére, egyáltalában a parasztra, ő volt a legközönségesebb munkaerő, s belőle volt a legtöbb. A kontinentális erdőzóna társadalmának területi elhelyezkedésén is felismerhető az értékrend. A vidék és a város viszonya egészen más, mint a mediterrán világban. Az Alpoktól északra kicsiny, alacsony lélekszámú városok vannak, körülöttük a vidék, telehintve tanyákkal és apró falvakkal. Egyre kevesebb nyoma a Dél-Európa településrendjére jellemző spontaneitásnak. Szervezettség nyomja rájuk bélyegét, irányítottá vált köreikben a mindennapok történelme. A falvak többsége rendezett település lett, az egyik parasztnak akkora volt a telke, mint a szomszédjának, a telkeket sorban egymás mellett mérette ki a földesúr. A szabad földfoglalás paradicsomi állapota a múlté lett. A Mediterráneumban a településrend eredendően másként fest. A vidék tanyavilág, a városok dombtetőkön épültek, hálózatuk szétterül a tájon. Eredetileg nincsenek is falvak. A tanyasi atyafiakat rokoni szálak fűzik egymáshoz, a parasztok szaporodnak, nem költöznek el mind, a szülői ház szomszédságában maradnak, tanyabokrokban laknak. A településrend megőrizte prehistorikus előzményének vonásait. A város és a tanyahálózat kettőssége feltételezi a földbőséget és a ritka laksűrüséget. A tanyasiak gazdálkodásában az üzemágak nincsenek egymásra utalva még ma sem. Cultura promiscua - ez az üzemmód neve az ókor óta. A kontinentális erdőövben ennek éppen az ellenkezőjét tapasztaljuk. Itt mindig abból adódtak a gondok, hogy kevés volt a termőre fordítható föld. Ezért kellett szabályozniuk az üzemi szervezetet, a vetésforgót, a településrendet stb. Végül dűlőket alakítottak ki és nyomáskényszert alkalmaztak. Minden egyes gazdálkodó alkalmazkodott szomszédjához. Kevesebb volt az igaerejük a szükségesnél, rávitte őket a kényszer, hogy társultan gazdálkodjanak. Sőt, a középkorban - minthogy a földesúr és a paraszt kettős tulajdona miatt, mindannyiuknak kompromisszumot kötve kellett élniük, valójában a jogbizonytalanság lett úrrá rajtuk - még néhány emberöltőn át a szántóföldi földközösség szabályai szerint igazodtak egymáshoz. A prekapitalista mediterrán és a kontinentális erdőöv mezőgazdaságának tulajdonképpen két ágazata volt. A majorok és a parasztgazdaságok üzemi szervezetében állították elő a kenyérnek valót. Nem egyforma mértékben! Az ókori Dél-Európában majorok látták el a város fogyasztópiacát. A paraszt termeivényei azonban nem voltak piacképesek. Fölösleg alig termett, a parasztoknak szállítókapacitásuk egyáltalában nem volt. A majorok zömét a kereskedelmi tőke alapította és működtette. A szállítmányozást úgyszintén. Az állami megrendelések közül mindent a közadókból fizettettek meg. A pénzarisztokrácia az adókból tartotta fenn az államot, tulajdonképpen saját hatalmát. A városlakók nincstelen tömegét jószerével a közhatóság élelmezte - ingyen, mert szüksége volt szavazataira a választásokon. A gazdaság függött a politikától és a politika még inkább a gazdaságtól. Ezt a helyzetet azonban el kellett fogadtatni az emberekkel. Hogy jobb legyen a közhangulat, cirkuszi játékokról is gondoskodtak. Ma beatkoncertek, boxmeccsek, labdarúgó-mérkőzések vannak. A közélet szereplőinek mindig is vállalniuk kellett (ha meg akarták őrizni népszerűségüket) a rendezvényeken való szereplést. Allat-