Hoffmann Tamás: Mindennapi történelem az ütközőzónában (Miskolc, 2004)

Mindennapi történelem az ütközőzónában

A krízis hatására csaknem mindenütt elapadtak a gazdaság energiaforrásai, ennek ellenére néhány emberöltő múltán egyre inkább megnőtt hozamuk, és ismét megmozgatták a társadalmat. Az évezred végére mindenütt feléledt a vidék és valamelyest a város. Az anyagi érdekek új célok félé terelték az Alpoktól északra húzódó tájak lakóit. Annak következtében, hogy a helyi társadalmak szokásai az I. évezredben ötvöződtek az egykori gyarmatosítók jogrendjével, csaknem mindenki jól járt. Erdekeiknek megfelelni akarván, újraalkották a jogviszonyokat, a római impérium összeomlása utáni fél évezredben egy új rendszer, a függőségen alapuló, a feudalizmus kezdett működni. Korántsem zökkenőmentesen. Az emberi kapcsolatokat nem is nagyon lehetett áttekinteni. Valóban „sötét középkor" volt az ekkor létrejött történelemi közeg. Végül a Frank Birodalomban a 6-9. század között lassanként megszilárdult az új gazdasági-társadalmi szervezet. A középkorra már nem is módosultak lényeges építőelemei. A zavaros feltételek között keletkezett új képződmény már teherbírónak bizonyult. Végeredményben még növekedésnek is indult. A feudális rendszer mintegy másfél évezreddel ezelőtt kezdett terjeszkedni szárazon és vízen és csak az újkorban omlott össze. Az események feltartóztathatatlanul követték egymást. A kontinens belsejében a mezőgazdaság foglalt el újabb meg újabb földterületeket. Néhány évszázad múltán, az ezredfordulóra a gazdaság elérte kritikus tömegét. A városok lassanként kiheverték a birodalom hanyatlása okozta krízist, persze régi fényükben többé nem ragyogtak már sehol sem, noha az élelmiszertermelők mellett megnőtt az utak vándorainak és kivált az áruforgalmazók szerepe. A város ismét koordinációs ponttá vált a vidék útvesztőjében. A házaló kereskedők ismerték ki legelőbb magukat, elszakadtak a vidéki kiskirályoktól, kiléptek háztartásaikból és a városokba költöztek. Mégis eleinte nem a vidék egykori közigazgatási központjainak és a lassanként újraéledő városoknak lakói, hanem a mezőgazdasági szempontból úgyszólván teljesen értéktelen tengerpartok lakói, az egyes társadalmakat összekötő halászok és kereskedők jutottak egyre messzebb. Ők lettek a jövő bajnokai. A tengeren akadálytalanul lehetett vitorlázni, nem volt kátyú és sár, nem úgy, mint a szárazföldön. Északnyugat-Európát arab pénzek árasztották el. Mindamellett a kalmárok itt-ott sikereket értek el a szárazföldön is. Ennek következtében a „nagy kék országút' mögöttes téréin is terjeszkedett a civilizáció. Az őslakosság soraiban végbement erjedés következtében azon vidékeken például, ahol majorokat, kisebb-nagyobb gazdaságokat alapítottak, az eddigihez képest hatékonyabb munkakultúrát alkalmaztak és sokakat eltávolítottak attól a határtól, amely elválasztotta őket az éhínségek rettegett tartományától. Idővel expanziójukat lehetett már tapasztalni, mert a parasztok nem fértek el őseik biotópján. Szűkösen éltek, ám szaporodtak. A terjeszkedők főleg Keletközép-Európát alakították át. Az ezredfordulóra a majorokat fenntartó gazdálkodó földesurak már meg is nagyobbították birtokaikat. Gondoskodtak munkaerőről is. A parasztok - keleti irányba haladva - átlépték Közép-Európa határát, hogy levezessék a túlnépesedés okozta feszültségeket, uraik is jól jártak, hiszen munkaerőt telepítve az úgyszólván alig jövedelmező birtokaikat is üzemeltethették. A társadalom közel 90%-a a földből élt. Éppen azért, mert a gazdaság súlypontja a földön volt, az emberek anyagi érdekeit a föld birtoklásának szokásai határozták meg. Az emberek túlnyomó többségének a földből kellett eltartania magán és szerettein kívül még azokat is, akiknek nem volt közvetlen kapcsolatuk a gazdálkodással! Kezdetben még használati cikkeinek javát is saját háztartásában állította elő minden egyes - földet túró - paraszt. A kontinentális Európa lakói mindenekelőtt gazdálkodtak. Az ipar és a kereskedelem csak kiegészítette a paraszti szorgalom eredményét. Az iparűzés és a cserebere, meg az áruforgalmazás min-