Hoffmann Tamás: Mindennapi történelem az ütközőzónában (Miskolc, 2004)

Mindennapi történelem az ütközőzónában

bíróság, laktanya, fürdő és más középület kapuját, a rendszer tehát nem funkcionált többé, rövidesen rommá váltak a reprezentatív intézmények épületei, mert ami gondozatlanul marad, az előbb-utóbb összeomlik, de az élet mégsem szűnt meg. A gazdagok palotáinak lakói (minthogy nem védte meg őket többé senki) elköltöztek oda, ahol legalább az életüket biztonságban remélték. Többségük persze tévedett. Noha a gazdaság regionalizmusa mindössze helyi értékforgalmat tett lehetővé, de újrakötötte a tájra borított hálót, amelynek csomópontjaiban majorok és piacok voltak. A gazdaság nem szűnt meg, a hatalom civilizált rendje igen. A római impérium összeroppant, a tisztviselők és a katonatisztek után fosztogatók lettek az urak, új korszak kezdődött a politikában és a gazdaságban, a magánéletben egyaránt. Érezhetők a demográfiai következmények is. Az Alpoktól északra kiürültek a civilizációs központok, a munkateljesítmény mindenütt hanyatlott, szinte mindenen az enyészet lett úrrá, az itt maradottaknak régi dicsősége megkopott, lezüllöttek, tengődtek, a lélek csak hálni járt beléjük. A városi civilizációra alig lehetett ráismerni. Vidéken is sok érték pusztult el. A villák többsége kiürült, s ha új földesúr költözött valamelyikbe, aligha voltak civilizációs igényei. A törzsi társadalom elitje azonban egy magasabb életszínvonalon szerveződött újra, mint ősei annak előtte, hogy gyarmatosították őket. Egyedül a parasztok jártak jól vagy legalábbis átvészelték a válságot. Régen is kevés jutott nekik osztályrészül, most sem dúskálhattak a földi jóban. Mindenesetre a gazdaság súlypontja áttolódott a vidékre. A várostól távol már egyre kevesebb nyomot hagyott a rendszer- és korszakváltás. Egyik-másik major villája elpusztult ugyan, de a parasztházak nem omlottak össze. A mezőgazdaság kártételei jóval csekélyebbek az iparhoz és a kereskedéshez képest. Persze lanyhult a gazdaság sodrása, sőt sok helyütt moccanatlan állóvíz lett az egykori folyamból. A törzsökös arisztokrácia és néhány, a régi rendszerből itt maradt birtokos azonban müveitette továbbra is földjeit a környezetében élő parasztokkal. Birtokának nagyobb részét azonban mintegy haszonbérbe adta nekik. A birodalom egykori - kiszolgált - katonái és a déleurópai túlzsúfolt városokból kivándorolt telepesek gyarapították a szolgáltatásokkal tartozók sorait. Nem pénzt adtak az úrnak, hanem munkával és terménnyel fizettek. A gazdaság provincializálódott, az értékforgalom nem egyetlen birodalom piachálózatának pályáin zajlott, minden mozgás kis körökre korlátozódott, a munka tárgyiasult értéke nem jutott át többé előállítása kicsiny körzetének határain. Ennek a rendszernek a kezdetei még a birodalomépítés kezdeteire nyúltak vissza. Akik az így keletkezett rendszerekben éltek, valamennyien egymásra voltak utalva. Az úr (akár a régi klánvezérek valamelyike) védelmet ígért a környéken lakó parasztoknak szolgálataikért cserébe, helyesebben szólva: nem fosztogatta őket többé, inkább élősködött rajtuk. Régen a klánokban csaknem mindenhol vérségi kötelékek fűztek valamennyi tagot egymáshoz, a paraszt, a kézműves, a vitézkedő és kereskedő vezér atyafiságos rokonként élt egy-egy klán kötelékeiben. Most azonban a helyzet megváltozott. Nem volt már a főnöknek minden rokona a szolgája, illetve minden szolgája a rokona. Egyrészt kibővült a klán, tehát új tagokkal gyarapodott az összetartozó csoport, másrészt maga alkotta keretein belül átrendeződött a benne élők közössége. Még a paraszti sorban élők számára is elvált a rokonság és a gazdaság egymástól. Az egykorú jogforrások a klánokból lett új társadalom hierarchizálódásáról adnak hírt, valóságos kasztosodás ment végbe az együtt élők csoportjain belül, amikor is a rendszer rögtön megmerevedett, nemigen lehetett átlépni egyik csoportból a másikba, felfelé nem volt mozgáslehetőségük az embereknek, de ha valaki elszegényedett, az élet mindig utat nyitott neki lefele. Osztályszerveződés temette maga alá a rokonsági rendszert, miközben elődjének számos köteléke konzerválódott, a régi-új vjilág végül is megerősödött.