Hoffmann Tamás: Mindennapi történelem az ütközőzónában (Miskolc, 2004)

Mindennapi történelem az ütközőzónában

1.3.2. A MEDITERRÁNEUM Dél-Európa, vagyis a Földközi-tenger medencéje enyhe klímájú, aránylag száraz, 700 mm-nél több csapadék sehol sincs, ami van, télen hull alá, tehát a nyár száraz. Mindenütt örökzöldek díszlenek, ennek ellenére fában szegény a vidék. A Mediterráneum végül is jókora medence, tulajdonképpen egy hatalmas mészkőhorpadás, amelynek adottságai korántsem optimálisak a mezőgazdaságból élők számára. A termőtalaj rétege vékony, évtízezredek óta kevés volt mindenütt az erdő a Földközi-tenger mészkőhorpadásában, nincsenek tehát sehol sem tápanyagban gazdag talajok. A vékony termőrétegen jóformán csak fü nőtt. Ahol pagonyok adtak valamikor árnyat, már régen kivágták a fákat. A hajóácsokat nyersanyaggal ellátó favágók működése, a városépítés és a konyhai tűzhelyek fűtése - ahol csak erre mód volt - mindenütt szedte áldozatait. A kivágott fák helyett a legtöbb helyen már csak bozót nőtt. Ahol bokrok sincsenek, kiterjedt legelők borítják a lankákat, de itt sincs pusztaság, a természeti feltételek sok helyütt további sikerrel is biztatják az itt élőket, mert jók a kertészkedés (főleg a szőlő- és gyümölcstermesztés) adottságai. A cereáliák terméshozama viszont alacsony. A városok gabonaszükségletét az ókor óta importból kellett fedezni. Kárpótlásul a föld gyomrában értékes ipari nyersanyagokat találtak. (Ciprus szigetét például rézlelőhelyeiről nevezték el az ókorban.) A gazdálkodók (továbbhaladva a neolitikus pionírok nyomdokain) a bronzkorban vették birtokba a tájat. Családonként telepedtek le. A Mediterráneumban a parasztgazdaságok és a földesúri majorok mind magányos tanyák. Túlnyomó többségük dombtetőn épült. Ha egy tanyából tanyacsoport lett, a gazdagabbak kereskedtek is, famíliájukban előbb-utóbb iparosokat foglalkoztattak, vagyonukat már meg kellett védeniük, a településből - fallal övezett - város lett. A vaskori civilizációban újabb gazdaságokra volt szükségük, mert a városlakókat ki kellett elégíteniük élelmiszerekkel. A törzsi társadalom előkelősége, akinek ősei parasztok voltak, városi kereskedő lett, majd földbirtokos, miközben ragaszkodott a kereskedelemmel kapcsolatos hivatásához. Ezenközben a távolsági kereskedelem, a luxusárukat továbbító szervezőjéből olyan vállalkozó lett, aki közszükségleti cikkeket állít elő, szállít és árul. A többlettermék működésük eredménye. A nagyobb gazdaságokat két és félezer éve a Földközi-tenger mellékén nem parasztok, hanem azok üzemeltették, akik városokban laktak és vagyonos pénzemberek voltak. Gazdaságaikban cselédek dolgoztak, tiszttartó, ispán felügyelt rájuk. Az ókorból ránk maradt - a mezőgazdasággal kapcsolatos - tudományos értekezések - üzemgazdasági útmutatók. Elsősorban a majortulajdonosok értékesítették a piacon a termést. A szabad parasztoknak ez ritkán sikerült, mert a piac messze volt és a távolságokat szállítási kapacitásuk alacsony teljesítőképessége miatt - nem tudták áthidalni. A városlakókat tehát elsősorban földesúri majorokból élelmezték. Minthogy a szárazföldi szállítóeszközök technikailag tökéletlenek, hajókon fuvaroztak. A rendszer fennmaradt a modern időkig. Dél-Európában a legfőbb érték „a mi tengerünk", mert összeköti az embereket, akik a „nagy kék országút" révén kiegyenlítik életmódjuk különbségeiket. A siker mégsem teljes. A tenger minden előnyös tulajdonsága ellenére mégsem mondhatja senki a partjain élők közül, hogy lábainál fakadt volna fel a bőség forrása. A mediterrán tenger élővilága gyér, mert a mederfenék többnyire sziklás, sok helyütt alig van flórája, tehát a fauna választéka szegény. A tenger előnye az, hogy a roppant víztömeg akadálytalan vízi út, az itt élők számára megkönnyíti az érintkezést. A hagyományos mediterrán gazdaság alapja a tengerhajózás. Szükséges felszerelés hiányában azonban (ha csak éjjel nem,