Hoffmann Tamás: Mindennapi történelem az ütközőzónában (Miskolc, 2004)

Mindennapi történelem az ütközőzónában

amikor csillag van az égen) alig tudtak tájékozódni, a hajósok - az iránytű, a háromszögelő és más helymeghatározó szerkezetek vagy egy hatékony navigációs berendezés, a fartökés kormány hiányában összevissza sodródtak, szakadatlanul irányt változtatva kódorogtak, holott kitűzött céljaikat ők is a legrövidebb úton akarták elérni. Végeredményben az Európát határoló vizeken senki sem kormányozhatta az újkort megelőzően hajóját célirányosan, nem választhatott nyílegyenes utat. A hajósok úti beszámolói szörnyűséges megpróbáltatásokról adnak hírt, mert túlságosan hosszan tartott valamennyi utazás és mindenféle váratlan meglepetés riogatta a résztvevőket. A tenger útjait kalandok és tragédiák szegélyezték. Odüsszea volt valamennyi. Mai tudásunk ezt a minősítést elsősorban az egykori felszerelésnek és nem az útviszonyoknak tulajdonítja. A „nagy kék országút" a középkor alkonyáig mindenütt a part mentén kígyózott. A régi idők tengeri medvéi közül senkinek sem volt bátorsága, hogy kimerészkedjen a nyílt vizekre, oda, ahonnan már nem lehet látni a partot. Az utazás még ekkor is felért az ithakai király teljesítményével. Később is, ha viharok korbácsolták a hullámokat, a bátrak közül a legbátrabbaknak is inába szállt a bátorság, mert annak előtte, hogy rájöttek, miként építhetnek nagy befogadóképességű, a viharokkal dacoló hajókat, csaknem tehetetlenül próbálkoztak túlélni mindazt, amit legjobb lett volna elkerülniük. Öt-hat emberöltővel ezelőtt a hajóskapitányoknak alig voltak navigációs ismereteik és egyébiránt is meglehetősen gyatra felszerelésekkel rendelkeztek. Minden egyes utazás katasztrófával fenyegetett, még ha meg is úszták a hajótörést, és rájuk mosolygott a szerencse, ha békésen szántották a fodrozó habokat, útjuk - a csipkézett partvonalak okozta kitérők miatt túlságosan sokáig tartott. A javak szállítása sok időbe került. A hajók jóformán csak evickéltek a parti vizeken. De még így is, a kereskedők vállalkozásainak - a hullámsír kockázatán kívül - nem volt alternatívája. A Földközi-tengeren évezredekkel ezelőtt intenzívebbé vált a hajóforgalom, ami megváltoztatta az ott lakók életét. Az emberek a javak szállítása és cseréje révén minden egyes korban iparkodtak kiegyenlíteni az ellátás fogyatékosságait, az ókor óta tudván, hogy a csere és a kereskedelem megteremti az értékfelhalmozást. Ennek következtében a Mediterráneumban alakultak ki a legrégibb európai (egyébként egymással rivalizáló) civilizációk. Hadakoztak és hódítottak. A legfontosabb terület számukra - a Közel-Kelet után - az Atlanti- és Közép-Európa volt. Az antik kereskedők és szállítók hasznukat tőkésítették, a pénzt nem dugták a ládafiába, inkább beruházásokba fektették. A mediterrán gazdaság és hatalom ide-oda tolódott a Földközi-tenger partjain. Bár kulturális felépítményük majd mindegyiknek más volt, mint egykori és még létező szomszédaiknak, rendszerükben (főként, ami a gazdaságot illeti) több volt a rokon, mint a megkülönböztető vonás. A Mediterráneum alkalmasint ezért lett külön gazdaságföldrajzi és történelmi kategória Európa múltjában. A mediterrán civilizációknak köszönhetjük a tudomány, az ideológia és a művészet legfontosabb európai értékeit. Innen való a tudományos gondolkodás, a jog, a politika, a tételes vallás, a művészet és az irodalom, nemkülönben számos gyakorlati felfedezés (elsősorban az ipari technológia terén), amely nélkül sem a középkori, sem az újkori gazdaság találmányait nem agyalhatták volna ki. Róma és Bizánc megőrizte az európai kultúra alapjait. Még a középkorban is terjesztették a hagyományokat Európában mindenfelé. Sok helyütt konkurensek voltak, Keletközép-Európában a bizánci kultúra megelőzte ugyan a rómait, ám idővel az felülrétegezte mindazt, amit addig megalkottak.