Hoffmann Tamás: Mindennapi történelem az ütközőzónában (Miskolc, 2004)

Mindennapi történelem az ütközőzónában

előbbiben minden alapvető emberi viszonylat alapja a földtulajdon, amelynek különféle formái alakultak ki. Másrészt abban is egységes a történetírói vélekedés, hogy a földtulajdonra alapozott rendszerben bontakozott ki a kereskedelmi kapitalizmus. További evidencia az, hogy a prekapitalista társadalmakban élőket a rokonsági rendszerek kapcsolatai meghatározóbban szabályozzák, mint ahogyan a mindennapi élet zajlik a modern társadalmakban. Nem győzik eléggé hangoztatni, hogy a vérségi leszármazás a társadalmak újratermelésének elemi szervezeteiben: a családban és a klánban zajlik le. (Több mint valószínű, hogy a néprajz legdöntőbb hozzájárulásaként a tudományossághoz a néprajzosok felfedték a civilizálatlan társadalmakat összetartó rokonsági rendszereket, megvilágították fajunk eredetének legrégibb történelmi mechanizmusát.) Az ipari civilizációban azonban felbomlik a hagyományos társadalmi kötelékek túlnyomó többsége, szertefoszlanak az ősi hagyományok, mert itt már társadalmi termelés folyik és ennek megfelelően alakul a közeg szerveződése. Jó másfél évszázada lehet már arról olvasni, hogy a prekapitalista társadalmakban a közösségeken keresztül viszonyulnak az emberek tulajdonukhoz, létezésük előfeltételeihez. A prekapitalista társadalmakban a közösség és az egyén konfigurációi jöttek létre, s ezek határozták meg a tulajdonlás formáit. A közösségek később, a kapitalizmusban alárendelődnek a társadalmak szerveződésének. A változás nem zajlik le egyik napról a másikra. Az átmenet idején a régi és az új rendszer megnyilvánulásai egyaránt érvényesülnek, majd a kritikus tömeg hatásmechanizmusát kell tapasztalni. Ezek szerint az antik világ - háttérként - maga mögött tudta Európa lakóit. Kétezer éve annak, hogy az antikvitás és a kontinens nyugati felén élők kölcsönhatásából egy új történelmi rendszer kezdett kibontakozni, mely, mihelyst megerősödött (erre megközelítőleg egy évezredre volt szüksége), a középkorban látványosan kezdett terjeszkedni. Az I. évezred fordulójáig Keletközép-Európa a civilizáció „hátsó udvara" volt. Prekapitalista társadalmainak történelmében azonban ekkor új korszak kezdődött. A „hátsó udvar" lakóinak életviszonyai átalakultak és az itteniek fölébe emelkedtek keleti szomszédaiknak. A rendszer azonban gyenge lábakon állt, nem is tudott megújulni. Az ipari forradalom hatása nyugatról érte. A keletközép-európai társadalmak ekkor, a 19. században néhány emberöltő alatt - roppant katasztrófákat élve át - modernizálódtak, a kapitalizmus a maga képére formálta őket. A folyamat még alig terjedt tovább. A Kelet egyelőre váratott még magára. Ekkor Keletközép-Európa köztes helyzetbe került. Miként alakulnak a prekapitalista rendszerek és hogyan viselkednek maradványaik az ipari civilizációban? Egyáltalában, van-e történelmi létjogosultságuk a hagyományoknak? Átléphetnek-e társadalmak az egyik rendszerből a másikba, illetve kialakíthatnak-e a társadalmak különböző módon funkcionáló és egymást meghaladó teljesítményű szerveződéseket? Megállapíthatók-e korszakalkotó változások, ha a rendszereket összehasonlítjuk egymással? Avagy mindössze arról van szó, hogy valamely embercsoport, társadalom, nép, nemzet az élet iskolájában - mint holmi diák - a „magasabb osztályba léphet"? Mi a természete a periférián húzódó rendszereknek? A marginális helyzetű társadalmak függenek a centrumban elhelyezkedőktől, de azonkívül megvannak az önmaguk által gerjesztett feszültségeik. Egészen bizonyos, hogy az önmagukra utalt közösségeket ökoszisztémájuk kényszere sarkallja kitörni a maguk vonta körből. A mediterrán világ változatos életfeltételeket kínál ugyan, de mindenütt jelen vannak a hiányok is, amelyeket ki kell pótolni, s erre való a távolsági kereskedelem. Eurázsia civilizációi között ugyanezt a feladatot oldotta meg a távolsági kereskedelem, Kína és Hátsó-India össze-