Hoffmann Tamás: Mindennapi történelem az ütközőzónában (Miskolc, 2004)

Mindennapi történelem az ütközőzónában

köttetései Európával időnként a múlt homályába vesznek, de mindig léteznek és a kereskedők, a kalózok mindig megtalálják a módját annak, hogy újraszervezzék a kapcsolatokat. A kereskedelem a prekapitalista társadalmakban azonban nem perszonifikálódik, noha teljesítményei a termelő és a fogyasztó életkörülményeinek alakulását alapvetően befolyásolják. Valamelyest változtatnak a két szélső pont között húzódó közegen, az ütközőzóna társadalmain. További kérdés tehát, hogy az európai prekapitalista társadalmak szervezetei között van-e ütközőzóna, s ha igen, a köztes helyzetet miként élik meg az ott lakók? Az ütközőzóna politikai vagy hatalmi rendszerek közjátékának eredménye vagy a történtek okai mélyebb rétegekben találhatók? A gazdaság, a kisemberek érdekviszonyainak ellentétei, az emberek érintkezésének lehetséges módjai határozzák-e meg az ütközőzóna keletkezését? Miként jött létre a rendszer, mi az oka az értékhierarchiának és egyáltalán miért alakult ki? A történelmi források hozama kevés. Az archeológiai leletek, az írások információja kevés. Spekulációkra kényszerül minden kutató. A történetíró is munkahipotéziseket állít fel. Logikai alapon például valószínűnek látszik számára, hogy a kontinens kisembereinek mindennapi történetéről - madártávlatból - alkotható kép festésekor el kell fogadnia: Európában nemcsak Nyugat, illetve Kelet van, hanem a kettő között egy híd, egy közlekedő folyosó, ahol olyan társadalmak élnek, amelyeknek életkörülményeit két oldalról érkező hatások módosítják. A történetíró számára több mint valószínű, hogy Keletközép-Európa kétezer éve sokkal inkább a centrumokból kiinduló áramlatok befogadója, mintsem forrása és szerepe közvetítésre szorítkozik. Akik itt éltek az elmúlt két évezredben, csak egészen kivételes esetekben jutottak néhányan abba a helyzetbe, hogy kezdeményezői lehettek egyetemes érvényű folyamatoknak. A társadalmi elitnek azonban voltak ritka pillanatai, amikor sikereket mondhatott magáénak. Az oroszok átvészelték a mongol inváziót, a Volga mentén ugyan lerakták a belső-ázsiaiak birodalmuk alapjait, de hatalmukat időlegesen csak Keletközép-Európára tudták kiterjeszteni. Napóleon vereséget szenvedett Borodinonál. „Tél-tábornok" a 20. században is győzedelmeskedett. A csúcsokra azonban a kisemberek sosem kapaszkodhattak fel. Kénytelenek voltak egymásba kapaszkodni. Történelmüket felülről irányították. Még inkább érvényes ez a megállapítás a keletközép-európai kisemberekkel kapcsolatban, hiszen az ütköző-zóna kisembere többnyire csak mellékszereplő volt a világtörténelemben. Ha azonban etnikai származása szerint mutatjuk be a keletközép-európai kisemberek történetét, nem figyelünk fel a történelem korszakalkotó tényeire, a korszakváltások okaira és hatásaira, mindazon döntő okra és következményre, melyek szükségképpen motiválják az egyetemes történelem lezajlását mindenkor. De vajon milyen keretben zajlik le ez a folyamat? A tudománytörténet tanulságait mérlegelve arra a következtetésre kell jutnunk, hogy a nemzeti történelem által nem határolhatók el a reálfolyamatok, éppen ezért a környezeti kultúra megnyilvánulásai, sem minőségük, sem gyakoriságuk a térben. Az egyetemes emberi létre visszavezetni a tapasztalható jelenségeket, aligha célszerű megoldás a múlt kutatója számára. Sokkal valószínűbbnek tűnik, hogy nemzetközileg érvényesülő megnyilvánulások láncolatával van dolgunk, amelyek regionálisan koherensek egymással. A probléma tulajdonképpen az, hogy lehet a határvonalat meghúzni az általános és a specifikus között?

2 2 Albecht-Carrié, 1965., Alföldy, 1985., Anderson, 1974., André, 1961., Aykroyd-Doughty, 1970., Balassa-Ortutay, 1979., Barker, 1973: 359-70., Barker, 1975: 111-75., Bartlett, 1993., Bartlett-Mackay,