Hoffmann Tamás: Mindennapi történelem az ütközőzónában (Miskolc, 2004)

Utószó

megváltoztatva az ideológiákat és a hétköznapok teljesítményeit. Majd idővel, a Karoling-korban és azt követően, csaknem a 15. századig tartóan Kelet felé terjeszkedett a feudális termelési mód. Az új földesurak működtették azt az integráló technológiát, üzemi szerveződést és a munkaerővel való gazdálkodást, amely átalakította az életkörülményeket, megváltoztatta a hagyományokat, mindent egybevetve korszakot alkotott. Ez a komplexum a megelőző törzsi rendszerek által fenntartott gazdaságtól alapvetően különbözött, érdekviszonyai révén kezdeményezték a középkori gazdasági-társadalmi rendszer legfontosabb újításait. Mindamellett a Rajna, majd az Elba és a Szajna között kialakult vívmányok nemigen hatoltak be a mediterrán világba. Dél-Európában az antik gazdaság már lepusztulóban lévő teljesítményei még mindig fenntartották az emberek életszínvonalát. Másfelöl nézve a helyzetet, a hűbéri rend terjeszkedése megállt Kelet-Európa határainál. Ereje kifulladt. A tulajdonlásnak az a módja, mely a közösségi tulajdont és a magántulajdont egyesítette egymással, nem terjedt el Kelet- és Délkelet-Európában. Itt megmaradt az ősi rendszer, a közösség, illetve a közösség feje (virtuálisan) gyakorolta a tulajdonlással kapcsolatos jogokat. Ha a közösség lélekszáma kinőtte a biztos megélhetés távlatait áttekinthető lehetőségeket, el kellett a fölöslegnek költöznie. Ez a szokás azonban Nyugat- és Közép-Európa római meghódítása nyomán megváltozott és a két rendszer elegyéből megteremtették a feudális tulajdonlást. Ekkor a közösség tagjai számára örökletesnek tették őseik tulajdonának birtoklását, ami viszont csak úgy volt megoldható, hogy a közösséghez tartozók számát korlátozták, a túlnépesedést megakadályozva, sokakat a lakatlan területekre száműztek. Ebből azonban előnyök is származtak. A feudális rendszer keleti irányban talált kiutat és terjedése során birtokba vette az Elbától keletre húzódó övezetet, ahol a tulajdonlási szokásokat, a kisemberek életkörülményeit alapvetően átalakította. A feudalizmus terjedése részint az emberi kapcsolatok, a tulajdonlás, a szokások stb. átalakulásával járt együtt, amit részben az Elbától nyugatra húzódó övezet munkaereje fölöslegének Keletközép-Európába történt telepítése idézett elő. Közben a rendszer hatalmi apparátusa és ideológiai közege is terjeszkedett. Vazallus királyságok alakultak az elmúlt évezredben és a nyugati egyházak szervezetei is eredményesen fogták át a nemrég még „hitetlen" társadalmakat. A különféle szláv, magyar, avar stb. parasztok, pásztorok négy-öt emberöltő múltán jobbágyok lettek és életkörülményeik minden tekintetben hasonlítottak egymáséhoz. Gazdálkodásuk munkakultúrája, lakásaik építészete, a házberendezés, az öltözetek többé-kevésbé uniformizálódtak. A megélhetés napi gondjainak megoldására tett erőfeszítésekkel egyszersmind elvágták eredetük szálait. A mentális hagyományok közül azonban sok mindent őriztek továbbra is. Ez is arra vall, hogy - mint minden penetrációnak, úgy ennek is - voltak határai. Keletközép-Európa ezért lett ütközőzóna a Nyugat, illetve a Kelet között. Szétmállottak ugyan az Elbától keletre húzódó - mintegy ezer kilométer széles - sáv lakóinak régi, az archaikus civilizációkrajellemző keretei, de ezzel a történet befejeződött. Keletközép-Európa népessége már nem terjesztette ki a rendszert a lakóterületétől keletre húzódó övezetekre. Egyébként is Európa élte a maga életét, Marco Polon kívül senki sem létesített kapcsolatokat a többi kontinens lakóival, ezt a Nyugat csak évszázadok múltán, a középkor alkonyán tette meg. Ugyanakkor Keletközép-Európa továbbra is elfogadta a Nyugat értékeit. Ennek következtében azonban az újkorban már lépéshátrányba került, amit a modern ipari civilizációban még ma is lépten-nyomon tapasztalni lehet. A történtek legnagyobb energiaszolgáltatója a tulajdonlás volt a középkor óta. A Római Birodalom összeomlásakor és azt követően ugyanis korszakalkotó módon vál-