Hoffmann Tamás: Mindennapi történelem az ütközőzónában (Miskolc, 2004)

Utószó

Mindenesetre feltűnő, hogy az újabban divatos „európai etnológia", „történeti antropológia" címen olvasható írások szerzői elsősorban a szociális és mentális viszonyokat mutatják be. A szociológiai gondolkodás divatja félretolta azokat, akik a hagyományok környezeti kultúrát teremtő értékeinek feltárására vállalkoztak. A történeti antropológiában mostanság az a divat, hogy a mesterségesen megalkotott környezeti kultúra leírását meghagyják azoknak, akik a nyelvek, az államszervezetek politikai határai között mozognak. Az utóbbiakban felismert tényeket a hozzáértők az etnikumok sajátos megnyilvánulásainak tartják. Holott inkább arról van szó, hogy az „anyagi kultúra" kutatását a nemzeti identitástudat szempontjainak rendelik alá, a szociális és a mentális élet kutatásában viszont kénytelenek átlépni a maguk vonta határokon, mert a kultúra történészei ezt már régen megtették, a tudománytörténeti hagyományok pedig arra kötelezik őket, hogy kitartsanak tanítómestereiknél. A probléma az, hogy már a kultúrtörténészek régen leválasztották vizsgálódásuk tárgyát annak gazdasági alapjáról, ami ebben a diszciplínában eredendően súlyos félreértésekre adott alkalmat. Mai követőik nehézségei elsősorban abból adódnak, hogy a reáltudományok és a kultúrhistória információtömegét olykor egyensúlyba óhajtják hozni. Ez azonban nem megy simán. Az egyik nehézség például - a mindennapi élet történetét kutatók értekezéseit készítve - abból adódik, hogy a tárgyi környezet történetét értékelve nem szokás szembeállítani a termelési és a fogyasztási kultúra tényeit. Ezek sajátos történelmi folyamatokká állnak össze, a megosztott társadalmakban csoportokként és rétegekként érvényesül általuk a mindennapi élet történelme. A termelési kultúra szorosan kötődik a gazdasághoz és a társadalmi formációkhoz. Ahogyan a modern ipari társadalmak története arról győz meg, hogy Északnyugat-Európában feltalálták a gépeket, a gyárakat és a munkáskolóniákat, majd ezeknek együttesét (és sok más, itt most nem említendő találmányt) elterjesztettek a kontinensen, elképzelhető, hogy egy korábbi termelési rendszerrel is ugyanez történt. Azt elég jól ismerjük, hogy őseink az ipari forradalom után véghezvitték a mezőgazdaság forradalmát. Ez történt Keletközép-Európában is. Persze a vállalkozók jóval szerényebb eredményeket értek el nyugati kollégáiknál. Mindamellett kezdeményezéseikkel átalakították a hétköznapi történelmet, alapvetően megváltoztatták az Elbától keletre elhelyezkedő társadalmakat is, rájuk erőltették az ipari civilizációt. Ugyanilyen korszakalkotó jelentősége volt valamikor a prekapitalista társadalmakban a feudális termelési mód alkalmazásának. Az egykori római provinciákban a barbárok és a megszállók teljesítményeiből ötvöződött rendszer teljesen átalakította a társadalom valamennyi rétegének életkörülményeit. A népvándorlás korának megszállói hullámokban érkeztek északi hazájukból, ahol ökoszisztémájuk nem tudta eltartani őket, a népesedés feleslegének távoznia kellett. Honfoglalók voltak. A honfoglalás már a római idők előtt megindult, a Birodalom működése alatt is tartott és a rendszer összeomlását követően folytatódott. A római időkben déli eredetű földbirtokosok és kiszolgált katonák (tulajdonképpen főleg parasztok) is érkeztek, akik a közterületekből nekik juttatott földeken kezdtek gazdálkodni. Valamennyi jövevény rátelepedett az őslakosságra, kialakították a patrónus-kliens kapcsolataikat és az örökíthető földtulajdon megingathatatlan támpontján állva irányították környezetük közösségi összetartozását. A két rendszer elemei elegyedtek egymással. A hűbéri feudális rend alapjait nemzedékek sora - évszázadokon át - rakta le. Egymásra voltak utalva. Együttműködésük eredményeként egy új társadalmi alapformáció jött létre. A feudalizmust a Rajna és a Szajna közötti területen találták ki jó másfél évezreddel ezelőtt. A feudális termelési mód vívmányai lassanként elterjedtek a kontinensen, elsősorban keleti irányba hatolva töltötte ki a hűbéri rendszer mindenféle intézménye a vákuumot, majd fellazíthatta az ősi társadalmi berendezkedést,