Hoffmann Tamás: Mindennapi történelem az ütközőzónában (Miskolc, 2004)

Keletközép-Európa a 18-19. században

oldalát is megismerték az ügyes emberek, rájöttek, hogy a városlakókat el kell látni élelmiszerekkel. Annak érdekében, hogy ki szállítson az élelmiszerpiacra, soha nem tapasztalt módon kiéleződtek az urak és a parasztok ellentétei. A földbirtokos urak erőpozícióban voltak. Ahol csak lehetett, kiszorították a parasztokat, sok helyütt még a földjükre is rátették kezüket. Nem önszántukból! Az élelmiszerek áruforgalma jól jövedelmező üzlet lett. A gyáriparban és a szállításban foglalkoztatottak tömege hatalmas piacot foglalt el. A földesurak mindent megtettek annak érdekében, hogy kiszolgálják a szükségleteket. Voltaire szerint most már csak a gabonaárakról esik szó a vidéki kastélyokban, az irodalom senkit sem érdekel. Fennkölt beszélgetéseiket befejezve, a gazdálkodó földesurak számos újítást alkalmaztak birtokaikon. Új lendületet vett a fajtanemesítés. A véletlen sikereket felváltották a tudatos törekvések eredményei (és gyakorta tapasztalt kudarcai). Számos abszolutista uralkodó pártfogolta a tudomány újfajta vállalkozóit. Más tényezők is ösztönzőleg hatottak. Angliában történetesen divatba jöttek az olyan vásárok, ahol a rendezők a sikeresen nemesített növény- és állatfajták egyedeit díjazták. Egyéb se hiányzott a sikeres kiválasztottak tulajdonosainak, az első helyezettekről portrékat festtettek és teleaggatták a képekkel a kastélyok, udvarházak, sőt tehetős polgárházak szalonjait. Tehenek, bikák, kancák, csődörök, kosok, ártányok olajképei lógtak a falon a házigazda ősei és mindmegannyi elegáns hölgy portréinak társaságában. Fajtakeresztezésekkel javították a kultúrnövények és a haszonállatok hozamát. Tudományos müvek jelentek meg, amelyekből - tapasztalatok híján — szakismereteket lehetett szerezni. A könyvtárakat már nemcsak teológiai, históriai kötetekkel, hanem szakmunkákkal töltötték fel. Az ipar termelési eljárásait enciklopédikus művek könyvsorozataiból lehetett megtanulni. Az első enciklopédisták ugyan nem voltak vállalkozó polgárok, de útmutatót készítettek, eligazították olvasóikat, hol és hogyan haladjon előre a polgár a történelem országútján. Elvont spekulációk mellett hasznosítható ötleteket fogalmaztak meg. Volt olvasóközönségük. Kortársaik között a legtöbb feltaláló tanulni vágyó, fáradhatatlan ezermester volt, egyelőre még nem rendelkezett fajtájának később, a 19. század második felében megszerzett nagyképűségével. Egyidejűleg átalakult a mezőgazdaság ismeretszerzése is. A gazdatisztek is előbbutóbb arra kényszerültek, hogy ők is tanulmányozzák a szakirodalmat. A 18. század második felében abbahagyták a kalendáriumszerkesztést és a mezőgazdasági ágazatok problémáit ismertető szakmunkákat adtak ki. Megváltoztak tehát a műveltség megszerzésének lehetőségei és módszerei. Tegnap még el kellett lesni a hagyományokat, vagy megmagyarázták az idősebbek munka közben, hogy miként kell alkalmazni a technikát, a könyv pedig arra volt jó, hogy a munkálatok sorrendjét ne felejtsék el. Ez így ment az ókor óta. Most könyvből is meg lehetett tanulni, mi a teendő a földeken, mint régebben a fennköltnek tartott tudományt. Persze könyve válogatta, hogy mit ért. De annak ellenére, hogy az eredményesnek vélt tudományos értekezésekben írottak sikere gyakorta megkérdőjelezhető volt, a 18-19. században Keletközép-Európát elárasztották a szakkönyvek. Linné doktor uppsalai botanikus kertje mindössze két teniszpálya méretű, de a tulajdonost (sok más kortársához hasonlóan) a rendszerezés foglalkoztatta. Az osztályokba sorolható fajok mesterségesen teremthető világa hovatovább elképzelhetővé vált, sőt az elképzeléseket tapasztalatok igazolták. Az eredmények lassanként elterjedtek a kontinensen. Az „új gazdálkodás" (new housebandry) 17-18. századi angol találmány és Keletközép-Európában a 19. században kezdett hatékonyan működni. A földesurak kezdeményezései mellett a piacra fordult parasztok közül is sokan változtattak gazdálkodásuk módszerein. Iskolázottságuk is előbbre haladt, a tanulni vágyók közül sokan tehetős