Hoffmann Tamás: Mindennapi történelem az ütközőzónában (Miskolc, 2004)

Keletközép-Európa a 16-17. században: a táguló világ peremén

zöme még mindig paraszti ezermester volt, nem alkalmaztak szakiparosokat, mert ilyeneket nem találtak sehol környezetükben. Félmegoldásokhoz folyamodtak. A ligetes sztyeppén például még a török háborúskodás előtti évtizedekben egyre többen építettek vályogfalú házat, tehát téglát utánzó, szabványosított építőelemek felhasználásával rakták a falat, anélkül, hogy a szalma, trágya és agyag keverékéből előállított vályogtéglát kiégették volna. Ezzel azonban eltűnt egy iparág: nem volt többé szükség téglaégetőkre és falrakó mesteremberekre. Az ipari szolgáltatások színvonalának süllyedése más példában is látható. Történetesen a magyar Alföldön az iparos által állított kályha helyett sokan készíttettek egy kontárral - csonka kúp alakú - sárkemencét, számot vetve azzal, hogy ezáltal csökken lakáskultúrájuk értéke. Szegényebbek lettek egy időtálló ipari termékkel, ám megtakarították az égetett kályhacsempék árát. Olcsóbb megoldásokat igyekeztek alkalmazni, ahol csak lehetett. Mindenki a maga módján takarékoskodott. A kompromisszumok ellenére a gyakorlat városi mintákat sejtet. Ugyanakkor épültek olyan házak is, amelyeknek maradványaiban alápincézett szobát tártak fel a régészek. A pince nemcsak tárlóhelyiség, javít a lakás hőháztartásán. A szóban forgó újítások terjedési iránya nyugat-kelet. A mai Lengyelország, Fehér-Oroszország, Dél-Ukrajna területén még nem változtattak a falusi épületeken. Mindazonáltal valamennyien kényelmesebb lakásban akartak élni. Keletközép-Európában a falusi nép azon volt, hogy megújítsa a faluképet, mindent megtettek azért, hogy nagyobb, tetszetősebb és jobban lakható házakban éljenek, de számításaikat rendszerint keresztülhúzta a mindennapi történelem, az elszegényedés, a szociális nyugtalanság és a háborús pusztítás. Miközben az emberek sopánkodtak az elszenvedett veszteségek miatt, sokan azon törték a fejüket, hogy tudnak kitörni a csapdából, jobb életkörülményeket teremteni maguknak. Az Odera-mentén, Szászországban, a Cseh- és Morvamedencében, Sziléziában sok parasztember vágyából kézzelfogható valóság lett, noha még a két évszázaddal később készült hagyatéki leltárakból is úgy tűnik, hogy a házépítés legtöbbjük számára - erejüket meghaladó - feladat volt. Ennek ellenére sokan próbálkoztak. Még emeletes lakóházakat is építettek. A falukép megújult. A kastélyok és udvarházak építési tapasztalatain nevelődött mesteremberek előbb a paróchiákat, a tehetősebb parasztok otthonát készítették el - a korábbiakat meghaladó méretekben és valamelyest sikerült figyelembe venniük a polgárházak küllemét, hogy másolják az elérhetetlent, a városképet. Mindamellett a polgárház nem volt közvetlen előképe a parasztháznak. Keletközép-Európa nem volt Nyugat. Ettől függetlenül a lakberendezést az urbanizációs hatásoknak kitett vidékek népe szakiparosoktól vásárolta. Míg a nyugat- és sok helyütt a közép-európai változások kezdeményezői ragaszkodtak a keményfa bútorhoz, Keletközép-Európa megújult falusi lakásállományát puhabútorokkal rendezték be. A fenyődeszkákból készített asztalosbútorok olcsóbbak voltak, bár nem tartottak olyan soká, mint a keményfából összeillesztett darabok, de a leleményes mesteremberek a fák természetes hibáit, a sérüléseket stb. szemfényvesztőén eltüntették, mintákat pingáltak a bútorokra. Ez a szokás a fenyőövezetben (elsősorban az Alpokban) lett úrrá az asztalosokon és a vásárlókon egyaránt. A csalás nemcsak a parasztoknak jutott osztályrészül. Más nem lévén, a főnemesek, a patríciusok is a puhafából készített, festett felületű bútorokat vásárolták. A divatnak tehát eredendően a faállomány összetételének természetföldrajzi okai voltak. Az első asztalosbútorok mindenütt ládák voltak. (Az északnémet nyelvjárásokban az asztalos = Schreiner, a déliekben = Tischler.) A ládákba akarták rejteni értékeiket a parasztok. Az Elbától nyugatra a bútorozkodás a középkor végén már megkezdődött. A 17. században már - egyéb lakberendezési tárgyak mellett - állószekrényeket is készí-