Hoffmann Tamás: Mindennapi történelem az ütközőzónában (Miskolc, 2004)

Keletközép-Európa a 16-17. században: a táguló világ peremén

ket. A középületeket és a kastélyokat tervezők, sőt gyakran az építőiparosok csoportjai azonban elváltak a tömegigényeket kielégítőktől. Az urbanizáció az Elbától nyugatra megemelte a földhöz tartozók igényszintjét, és a piaci mechanizmusok révén hovatovább mindenütt sikerült ugyanazokkal a mesteremberekkel kielégíteni a szükségleteket. A történtek kitöltötték a 13-18. század magántörténelmének kereteit. Nemsokára, az ipari forradalommal új korszak kezdődött. Angliában - Londontól távolodó körökben - újult meg a falusi házak sokasága. Itt azonban sok mindent megőriztek a régi idők ácsszerkezeteinek építkezési tapasztalataiból és nem cseréltek ki mindent kőre vagy téglára. Kombinálták az építkezési technikákat. De a 30-50 m

2 alapterületű épületeket nagyobb tömegűre tervezték. Lakóterükben mindenütt elválasztották a nappali tartózkodás színterét a hálókamráktól, amint ez a megoldás csaknem mindenütt elemi követelmény lett a kontinens urbanizálódó övezeteiben a kontinensen. Alig építettek már olyan lakóistállós házat, ahol az emberek, illetve az állatok helyét egyetlen légtérben, a ház egyik, illetve másik végében jelölték volna ki. (Az archaikus lakáskultúra a perifériára, a kelta tartományokba: Bretagne, Skócia, Wales, Írország területére szorult vissza.) Angliában a 17. században elterjedt az a szállóige, mely szerint „az én házam az én váram". Ez leginkább a parasztok öntudatának növekedését bizonyítja. így nem fogalmaztak a jobbágyok egykor, ezt a mondást polgárok agyalták ki. Tévedtek: vára csak az arisztokratának volt, polgárnak soha. Mégsem tévedtek járhatatlan útra. Építkezéseik minősége a polgárházakra emlékeztette a parasztotthonok lakóit. Franciaország a 16. században megújult. A kontinens egyik legnagyobb kiterjedésű országa átépült. A „hosszú tizenhetedik század" alatt sem hagytak alább az építkezések. Téglát égettek, követ faragtak és néhány sík vidéket (így Normandiát) kivéve, felszámolták az építészeti kultúra középkori hagyományait. A mesteremberek itt is a polgárházak építkezésein nevelődtek. A faluról azt akarták, hogy a városra emlékeztessen. Ugyanilyen elvek szerint építették át Normandiától Flandriáig ÉszaknyugatEurópában a várost és vidékét, jóllehet mindenütt - egy-egy fontosabb újítás kötelező normaként történő alkalmazása révén - szinte házvidékeket alakítottak ki. Hollandia, Belgium, a Rajna-vidék parasztjai ekkor még bővében voltak az épületfának. Ahol nem, ott importáltak. Alig volt kövük, de a 13. század óta tömegesen égettek téglát. Iszapot kevertek agyaggal és mésszel. (Ez a technológia később a Német-síkságon széltébenhosszában elterjedt.) Legtöbben mégis vesszőfonatú, sártapasztású falakkal építették emeletes házaikat, amelyeknek tartószerkezetét gerendák ácsolatai biztosították. A lakók minden kis lakóterületet ki akartak használni, beépítették a tetőteret is. A takarékos, célszerű és aránylag olcsó lakásépítés kézzelfogható bizonyítékait ők szolgáltatták elsőként a kontinens lakói közül. Németország házvidékei ekkortájt körvonalazódtak. A kulisszák mögött a városkép és a falukép kiegyenlítését célzók törekvései működtek. Közép-Európa sajátos gazdaságföldrajzi adottságai miatt azonban itt mindenütt a kisvárosok uralták a tájat. Kis átmérőjű piackörzetek jöttek létre. Központjaik építészete (legalábbis a formajegyeket tekintve) többnyire különbözött egymástól. Svájcban, ahol az utak mellett nagy forgalmú városokban, de tőlük néhány órai járóföldre isten háta mögötti tanyákon lakott a nép, minden völgyben sajátos házépítészetet alakítottak ki. Sokféle formai megoldást alakítottak ki az építkezők. Tudniillik Dél-Európa, illetve Északnyugat-Európa között kitaposott útvonalak az Alpok hágóin át vezettek. A forgalom sok várost táplált. A városi építkezés szakmai tapasztalatait a Délről Északra vándorló mesteremberek közvetítették. Az újkorban ugyanők kamatoztatták vidéken is a polgárházak építése során szerzett tapasztalataikat. Volt fájuk, volt kövük és ismerték a