Hoffmann Tamás: Mindennapi történelem az ütközőzónában (Miskolc, 2004)

Keletközép-Európa a 16-17. században: a táguló világ peremén

5.1. KELETKÖZÉP-EURÓPA A 16-17. SZÁZADBAN: A TÁGULÓ VILÁG PEREMÉN Minden kisember azt gondolja, hogy ahol ő él, ott van a világ közepe. Akik azonban részt vettek a hódító hadjáratokban, megadatott nekik, hogy vitézkedjenek a gyarmatosítás háborúiban és részt vállaljanak a közigazgatás fenntartásának korántsem békés, konfliktusoktól mentes történéseiben, megbizonyosodhattak arról, hogy az ősök felismerése tévedés volt, a világ tágasabb, mint valamikor hitték. Rá kellett jönniük, hogy csak azok vallották ezt az ostobaságot, akik nem látnak tovább az orruk hegyénél. Nyugat-Európa felfedezői, a kereskedők, a hajóskapitányok, a gyarmatosító katonatisztek és kalózok megerősítették azt a tapasztalatot, hogy a világkép újabb és újabb felfedezések által tágul horizonttá, miközben korántsem biztos, hogy a felfedezők álláspontja a rendszer középpontjában van. Ez a meggondolás azonban korántsem vált általánossá még a nyugat-európai felfedezők körében sem. Annál is inkább lassan változtatta meg a közgondolkodást, mert a közép-európaiak és a keletközép-európaiak - sikereiket látván - még mindig csak kevesen igyekeztek hozzájuk igazodni. Mást hittek és másként élték az életet. A világ közepe mind többük számára Északnyugat-Európa lett. Miközben Keletközép-Európa lakói átléptek az újkor küszöbén, sehol sem tapasztalták szülőhazájukban, hogy milyen parazita a kereskedelmi kapitalizmus, azt azonban megismerték, hogy miként nyerészkednek a kalmárok, miközben nem sokat tudtak arról, miként fosztogatnak ők és felbérelt zsoldosaik távoli földrészeken. Arról is csak homályos képet alkottak maguknak, hogy a hatalom, a fiskus miként telepszik rá az értékcserére és hogyan gyarapítja bevételeit. A hatalom természetesen ekkor is kétarcú volt Európa valamennyi országában. Az uralkodók ájtatoskodtak, eközben hűségesnek ritkán mondható alattvalóik (kivált Nyugaton a kereskedők és a katonák) szemérmetlenül raboltak távoli országokban és ha kellett, egész népeket gyilkoltak le. A kincseket és a gyarmatárut az urbanizált országokban értékesítették. A hasznot pedig befektették. Hajókat, üzemeket vásároltak, felszerelték a gazdaságokat. Beruháztak. A kincsből tőke lett. Nemsokára az elit csúcsán állók arra is rájöttek, hogy milyen jövedelmező vállalkozás a távoli világok felfedezése. Az uralkodók nem is haboztak sokáig, maguk is csatlakoztak a kalmárokhoz, a tengerészekhez és a zsoldosokhoz. Kiderült, hogy kalandorok valamennyien. A rendszer azon kevesek közé tartozott, amelynek minden egyes képviselője élősködött. Nekik köszönhető, hogy Északnyugat-Európa gazdasága rákapaszkodott (már amikor erre lehetősége adódott) a világ különféle gazdaságaira és kiszipolyozta azokat. Az összehordott értékekből mégsem lett szemkápráztató kincs, tőkévé vált, metamorfózisa abból állt, hogy befektették különféle vállalkozásokba. Ez az alapvető fordulat azonban nem ment végbe Közép-Európában és Keletközép-Európában sem. Az