Hoffmann Tamás: Mindennapi történelem az ütközőzónában (Miskolc, 2004)

Keletközép-Európa a 13-15. században

hitüket. A templomtorony felkiáltójel, messziről látható, figyelmezteti a vándort: ahova közelesen megérkezik, a lakosok papjaik tanításait követve imádják az Istent. Eddig nem volt szükségük az „isten házára". Most azonban eredményeket kellett felmutatniuk. A leggyorsabban fagerendákból tudtak templomot építeni. A faépítkezés bevált. Később a parasztok is ragaszkodtak az őseik hagyományaihoz, újabb fatemplomok épültek abban az időben, amikor szép számmal építettek - a kegyurak jóvoltából - már kőtemplomokat is. A kegyurak áldozatvállalása miatt lassan elbillent a mérleg. A romantika még a fa- és kőépítészet jegyében telt el. Később egyre több kőtemplomot emeltek. Ekkor terjedt falun a gótika. Bár sok építészeti elemről lemondtak, a konstrukciók alacsonyabb színvonalú műszaki kultúráról tanúskodtak, de összességükben arra vallottak, hogy az építőipar az Elbától keletre is teljesítette a megrendelők igényeit, a szaktudás nem szigetelődött el, fenntartotta, sőt gyarapította nemzetközi kapcsolatait. Alkalmasint ennek legfontosabb csatornái kezdetben a szerzetesrendek kolostorai voltak. Később a városokban hasznosították az iparosok következő nemzedékeinek tudását. KeletközépEurópa építészettörténetében egy újabb fejezetet nyitottak. Minden jel arra mutat, hogy változtak az idők: még a szilárd építőanyagban szegény Német-síkságon is divatos lett a téglaépítkezés. A találmány flamand kezdeményezések nyomán terjedt el. A cisztercita kolostorok építői és a városi templomokat megalkotó mesteremberek falaztak téglaépületeket. Természetesen a centrum és a periféria divatigényeinek táji különbségeit - akarva-akaratlan - érzékeltették alkotásaik a falusi templomok építésekor. Regionális típusok alakultak ki, aminthogy a lakóházépítésben is. Másrészt egy új ízléshullám bizonyítékait is idesodorta a divat. A templomok belsejében újabb készítésű divatos tárgyak tűntek fel. Terjedtek a lakberendezés újításai. Nemrégiben a kis templomokban állva kellett ájtatoskodniuk a hívőknek, a későbbiekben épített nagyobbakban már le is ülhettek. Az oltár közelében a főhajó két oldalán - ülőalkalmatosságokat helyeztek el a kegyuraknak és hozzátartozóiknak. Aki pénzt adott a templomépítésre - leülhetett. Aki csak ájtatoskodni tudott, annak állnia kellett. A korszakban ezen a helyzeten több templomban változtattak. Padjaik azonban eleinte még nem voltak kényelmesek, alacsonyan volt az ülésszintjük, zsámolyszerű alkotmányokon kucorogtak, egy pallón, amelyet két tuskóra tettek, de a középkor végére már bútort fabrikáltak, megemelték a padok ülőmagasságát. A régi padokat eltüzelték. Ettől kezdve a templomi ülés divatváltozása kiterjedt a családi otthonokra, a templomi pad laicizálódott. A kolostorokban látott padokat ácsoltak, amelyeket mintául vettek, midőn berendezték újonnan épített házaikat. A város is gazdagította a vidéki hívők templomi kelléktárát. Történetesen Hollandiában, a 13. században kitalálták a fürészelt deszkákból csapolással összeillesztett ládát, mert a hosszú - tégla alakzatú - bútor célszerűbben használható a miseruhák tárolására. Asztalosok dolgozták fel a hajóépítő-ipar hulladék deszkáit és új korszakot nyitottak a bútorkészítés történetében. Megalkották az első asztalosbútort. (Északon a német nyelvjárásokban a ládáról nevezték el a bútorcsináló mesterséget, a délnémet nyelvjárásokban pedig az asztalról.) A fűrészelt deszkából összeillesztett bútorokat csapolták, mígnem a bronz- és a vaskor óta használatos ácsoltakat zsilipelték. (A deszkakészítés gyors karrierjét elsősorban a fűrészmalomnak köszönhette.) A Keleti-tenger mellékén hajósok terjesztették az új árut, a ruhásládát, egyfelől még Finnországba is jutott belőle, másfelől divatja meghódította Portugáliát. A tengertől távol azonban továbbra is beérték az ácsolt szekrényekkel. (A magyar nyelv szekrény szava valamelyik szláv közeg közvetítésével átvett latin kifejezés: scrinium, ami eredetileg 'koporsó'-t jelent.) A Lüneburger-Heide apácakolostorába (Winhausen) bevonuló kedves nővérek a 16. században is ácsolt lá-