Hoffmann Tamás: Mindennapi történelem az ütközőzónában (Miskolc, 2004)

Keletközép-Európa a 13-15. században

és a fosztogatásra alapozott gazdaságuk eredeti karakterét. Bár a pásztortörzsek életstratégiái a múltra és az ázsiai puszták lakóinak teljesítményeire emlékeztettek, mindamellett letagadhatatlan, hogy - a maguk módján - ők is gyarapodtak és hatékonyabbá váltak létfenntartásuk technikái, katonai szerveződésük és kereskedelmük tranzakciói. Természetesen az Elbától keletre a jobbágyosodás folyamata nem egyenletesen áradt végig az egész övezeten, regionális különbségek érzékelhetők a gazdaságban és a társadalmi szerkezetekben. A múlt és Kelet-Európa történelmi adottságai még hellyelközzel befolyásolták a mindennapi történelmet. Az életpályák felfelé íveltek, majd hanyatlottak Keletközép-Európában, az emberek úgy érezték, hogy a sztyeppéi hordák területfoglalásai egyszersmind motiválják a szorgalmukkal elért eredményeiket. Az oroszokat például kezdetben kun (polovec), majd mongol-tatár hordák fosztogatták. Ezzel szemben a kunokat a 13. századi Magyarországon letelepítették a lakatlan homokos hátságokra, de jutott belőlük a folyó menti galériaerdőkbe is. A 15-16. század fordulójára utódaik jobbágyfalvakban éltek és földet müveitek. A Keletközép-Európába betört kunok tehát lassanként asszimilálódtak. Másként festenek a további nomád hullámokkal érkezettek életkörülményei, s a népvándorlás kor kései áradatának következményei. A legnagyobb csapást a 13. század közepén a mongolok mérték KeletközépEurópára. Uralmuk 1206 után egyre nyomasztóbbá vált az eurázsiai sztyeppéken. Másutt is. Terjeszkedtek. Különféle nyelveket beszélő nomád pásztortörzsek harcosait egyesítették seregükben. Ekkor egyik mongol törzsfőnökük, Temudzsin felvette a „Nagy-Kán" címet, 130 ezredbe szervezte a sztyeppéi mongol, türk, tatár stb. törzseket és felkészült a „világ meghódítására". Először Kína ellen fordult (1205-1215), majd 1219-1225 között a mongolok elfoglalták Kvárezm legendásan gazdag országát. Inváziójuk nemsokára elérte Keletközép-Európát. A mongol birodalom a Sárga-tengertől a Fekete-tengerig ért. Dzsingisz kán unokája, Batu kán (1236-1255) újabb hódításokkal öregbítette a nomádok katonai dicsőségét, bevonult Kievbe, betört Moldvába, Havasalföldre, Lengyelországba és Magyarországra. A rabló hadjáratok során mindent felégettek a mongol seregek és a nomád harcosok leöldösték mindazokat, akik útjukba akadtak. Aztán visszahúzódtak és csak a Fekete-tengertől északra elterülő övezetben rendezkedtek be, ahol jelenlétük tartósodon:. Keletközép-Európa lakói nemsokára nekiláthattak az újjáépítésnek. Miután a kőfalakkal erődített várak és városok többsége ellenállt a horda ostromainak, az életben maradott európaiak legfőbb célja az lett, hogy minél több kőépítkezést szervezzenek. Szerencséjükre a mongolok nem tértek többé vissza. Az Arany-horda (1258-1280 között) másutt volt elfoglalva, részint az oroszok lakta területeken pusztított, részint különféle politikai szövetségeket kötve Iránt hódította meg. Ázsiában ekkortájt terjedt a mozlim hit. Timur Lenk II. Mongol Birodalma mohamedanizálódott és főleg Kína ellen indított hadjáratokat a 14. században. Megmaradtak azonban a Volga és a Kaukázus vidékén (a tatárok), sőt a Kárpátoktól délkeletre is (a besenyők és a kunok egykori szállásterületein), úgyhogy támadásaiktól még a 17. században is lehetett tartani. A 16. században például Brassó (Kronstadt) környékén, ahol a magyar királyok német és magyar telepes falvakat alapítottak a 13. századot megelőzően, majd a 14-15. században kőtemplomokkal növelték értéküket. A templomok köré a 16. században védmüveket kellett az itt lakóknak építeniük, hogy a tatár betörésektől megóvják a határőrizetet ellátó katonaparasztokat. A falvakban eddig a házaik sorától el sem választott templomokat látogattak a parasztok, arra kényszerültek, hogy az isten házát bástyákkal, várfalakkal erődítsék meg.