Hoffmann Tamás: Mindennapi történelem az ütközőzónában (Miskolc, 2004)
Keletközép-Európa a 13-15. században
A pusztításokat csaknem mindenhol kiheverték. A keletközép-európai újjáépítés nyomán pezsgő élet költözött a városokba is. Gyarapodott a kereskedelem és az ipar, a városfalak védelmére vágyó telepesek kihasználták a gazdaság konjunktúráját, tömegesen érkeztek biztonságosnak ígérkező lakóhelyeikre. Néhány emberöltő alatt megtöbbszörözték a városlakók számát, fellendítették a forgalmat. Az árucsere vonzatában megélénkült az ipar, noha a városi gazdaság nem gyarapodott új technológiákkal. A helyi piac azonban éreztette szívóhatását. A prosperitás újabb reményekkel töltötte az embereket, a földesurak birtokokat szereztek, amelyeken a telepescsoportok megújuló hullámai értek partot KeletközépEurópában. Parasztokkal és néhány mesteremberrel gyarapodott a vidék. Megmozdult a társadalom. A jövevények szocializációja és az őslakók sorsa között ellentétek feszültek, mert életkörülményeik korántsem voltak egyformák. A helyben lakók közül sokan elhagyták földjeiket. A távozók közül többen a városokba költöztek. A városlakók sorait az elszegényedett parasztok közül betelepülők töltötték fel. Megindult a város és a falu közötti mobilitás. Felfakadt annak a demográfiai áramlatnak forrása, mely elöntötte a kisemberek életkörülményeit, hosszan nyúlt el, kitöltötte még a későbbi századokat is, sőt ma is tart, mert még mindig nem sikerült kiegyenlíteni a kontinens nyugati és keleti része között ekkor keletkezett életszínvonal-különbséget, illetve betölteni az egyre mélyülő szakadékot a falu és a város között. Mindenekelőtt telepesek öntötték el az Elbától keletre húzódó tájakat. Városokat és falvakat alapítottak. A mai Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Magyarország és Erdély lakatlan rengetegei és mocsarai - a Keleti- és a Balti-tengertől a Duna vonaláig - szinte csalogatták Közép- és Nyugat-Európa érintkezésének ez idő tájt már túlnépesedett tájairól a fölös népességet. Annak köszönhetően, hogy Európának ezen részében - a telepítések dacára - a kereskedelmi érintkezés, a társadalmi átrétegződés nem volt olyan élénk, mint az Elbától nyugatra, a kontinens egyik felén a fertőzések nem terjedtek el könnyűszerrel. Az itt élők sorait korábban is csak néha-néha ritkították a járványos megbetegedések, most sem aratott bő termést a kaszás. Még az 1347-1351 között dühöngő „nagy halál", a bubópestis pusztítása is kevesebb áldozatot követelt, mint Nyugaton. Az epidémiák folytonosan szedték áldozataikat Európában, a ragályos betegségek all. század óta tizedelték a lakosságot. Valamennyi kórokozót Ázsiából a hajókon megbúvó patkányok hurcolták be, a déli kikötővárosok voltak a fertőzésgócok, innen jutott el sokak végzete, mint holmi áruféleség a kereskedelmi útvonalakon Északra. Mindig a sürün lakott övezetekben terjedt akadálytalanul a betegség, tehát elsősorban a túlzsúfolt - természetidegen - közegben gyilkolta a járvány a védekezni képtelen embereket. Az alapvető okok a higiéné hiányával voltak kapcsolatosak, a városok infrastrukturális fogyatékosságai nevezhetők meg első helyen a latens kórokozók között. A piszok és a szemét, a csatomázás hiánya ősidők óta mind melegágya mindenféle nyavalyának. A vidéket azonban valamelyest megkímélte korábban a kór. Nagyobbak voltak a települések közötti távolságok és az emberek laksürüsége alacsonyabb volt, a távollakók ritkábban érintkeztek egymással. De a rágcsálók és a bogarak révén még itt is fertőződtek őseink. A települések közötti távolságok ugyanis egyáltalában nem akadályozták a ragály terjedését, ha csökkentették is a veszélyt. A „nagy halál" idején főként patkányok hurcolták be az egyik városból a másikba a betegségeket. A halandóság grafikonjának emelkedését elősegítette a hiányos táplálkozás, a legyöngült szervezetek ellenálló képességének alacsony foka is. Rossz termésű években sokaknak nem volt mit enniük még vidéken sem. A 13. század klímaváltozása nyomán éhínség tette próbára őseink szervezetét. Talán mindannyiuknak koplalni kellett. Ezt azonban túlélhették. Azt már kevesebben, hogy akinek legyöngült a
