Hoffmann Tamás: Mindennapi történelem az ütközőzónában (Miskolc, 2004)

Az új civilizáció behatol Keletközép-Európába a 9/10-13. században

hogy a gömbökből korong alakú szeleteket vágtak le, majd ezekből a darabokból állították össze az ablak üvegfelületét, minden egyes korongot ólomkeretbe foglalva. Mai fogalmaink szerint nyomorúságosak voltak lakásviszonyaik, ám azt kell látnunk, hogy már nem szorongtak veremházakban. Az emberek a föld felszínére jutottak. Egészségesebb és kényelmesebb otthont teremtettek maguknak. Megemelték életszínvonalukat. A lakóhelyiség egyik sarkában építették meg a kemencét, a vele átlósan ellenkező sarokban a fal mellett húzódó padok szögletébe pedig egy asztalt állítottak. A házaknak tehát mindenütt diagonális a berendezési elve. Többen azt állítják a lakberendezések történetéről írott értekezéseikben, hogy ez a rendszer Eurázsia északi részén mindenütt megvalósult, mert maga a primer megoldás. Ervelésük azonban korántsem meggyőző, mert diagonális lakberendezést az egykori veremépületek lakóövezetében nem vagy csak elvétve deríthettek fel a 19-20. századi néprajzi publikációkban olvashatók szerint. A régészek által feltárt veremházakban a tűzhely (a kemence) elhelyezése nem volt mindig sarkos, gyakorta az épület belső terének közepén raktak tüzet. Az őskori és középkori házakban használatos bútorok magassága még csak a fele az újkorban szokásosaknak, mert a kemence füstje addig gomolygott a házban, amíg ki nem szellőztettek. Ácsolt bútoraik voltak. Baltával és a kelták idején feltalált vonókéssel készítették el a berendezést. Még mindig a legfontosabb bútordarab a láda volt és nem nélkülözhették a bölcsőt sem. A deszkává hasogatott oszlopokból zsilipelték ezeket a bútoraikat, még az ágyat is, ha ez utóbbira - jobb helyeken - már igényük volt. Szőtteseket terítettek a földre. Nagyobb ünnepek előtt alaposan kitakarítottak, kihordták az udvarra a berendezést, sárral bemázolták a falakat, valószínűleg már ők is „öltöztették a házat", azaz néhány napon át a lakóhelyiség sarkában a falra aggatott textilkendőkkel díszítették otthonukat. (A középkori templomi szertartásokhoz is az ünnepeken kicsinosították az „isten házát", teleaggatták hímzett kendőkkel, szőnyegekkel stb. A periférián a parasztházakban és a fatemplomokban ma is így tesznek, még él a hagyomány.) Mindent egybevetve, eleinkről elmondható, hogy sem házuk, sem azok belvilága nem mondható lakályosnak, bár az ott élők igényei (természetesen mindig is) arra sarkallták a lakókat, hogy elérjék az ideális lakáskultúra célját. A technikai fogyatékosságok azonban határt szabtak vágyaiknak. Még a kőlábazaton álló telepes ház is megroggyant, leégett, hamarosan pótolniuk kellett az egész épületet. Az sem ment ritkaságszámba, ha a lakóházat szétszedték és elköltöztek a régebbi lakóhelyükről, rövid időn belül ismét összetákolva a családi otthont. A korabeli iratokból úgy tűnik, hogy az ekkortájt épült lakóházat még nem tekintették nagy értékű beruházásnak. A kontinentális klíma arra kényszerítette az embereket, hogy a hideg évszakokban állandóan fütsenek. A kemence átforrósodott, megtartotta és sugározta a hőt. Nyáron ezért a házhoz kívülről tapasztott kemencében tüzeltek, ám ennek szája a házba nyílott, tehát a füst is itt gomolygott, hogy végül is az ajtónyíláson át távozzék. Az elégett fa után visszamaradt hamuban - őrleményből és vízből, sóból elegyített - lepényt sütöttek, még a hamut is rákotorták. Több nyugati és délszláv nyelvben, valamint a magyarban egy olasz jövevényszó (az eredetileg 'hamu' jelentésű foccachia, a pogácsa) jelöli a lepényt. A magyar népmesék hőse „hamuban sült pogácsát" visz batyujában, mikor nekiindul a világnak, hogy szerencsét próbáljon. A parázs fölött nyárson vagy rostélyon jókora húsdarabokat pörköltek. A kelta idők óta Európában mindenütt tüzikutyák segítségével támasztották fel a nyársat. Szárnyasok vagy halak tetemét agyagba csomagolták és a parázs közé vetették. Sok helyütt használtak egy láncon vagy fakampón lógó bográcsot, amelyben - húst vagy kását - főztek. A kovácsolt fémedény azonban ritka portéka lévén, sokan az olcsóbb megoldást választva, cserépbográcsban főztek. Ennél gyakoribb