Hoffmann Tamás: Mindennapi történelem az ütközőzónában (Miskolc, 2004)
Az új civilizáció behatol Keletközép-Európába a 9/10-13. században
A Cseh-medencében all. században jelentek meg az első telepesek. Ők még faházakat ácsoltak össze. Az 1125-ben elhunyt Cosmas de Prága azt írta krónikájában, hogy „... continue» itur in antiquam silvam et urbem ...aedificant pragam... "(".behatolva egy őserdőbe, felépítették Prága városát'). Egy mór zsidó kereskedő viszont már 965966-ban azt állítja Prágáról, hogy „fehér kőből való". Ezek szerint többen mészkőből építkeztek. Mint csaknem mindenütt, az információk ellentmondanak egymásnak. Például a város környékéről még a 15. században is azt írták, hogy ott silvae maximae et copiosae ('jókora és sürü erdők') terülnek el, jóllehet egy másik tudósító, az Ibériaifélszigetről érkezett utazó szerint ez a vidék „a legjobb az Észak országai közt és élelmiszerekben a leggazdagabb". A mondottak ellenére, a régészek mérleget vonva a cseh főváros épületállományáról azt írják, hogy itt a civilizáció kézzelfogható bizonyítékaira, a kő- és téglaépületekre csak a korszakot követően volt igényük a városi polgároknak. Mindenesetre a középkor végi házikók az „aranycsinálók utcájában" nyomorúságos kis viskók, bár emeletesek. Pest és Buda első lakói itáliai családok tagjai, majd németek. A megmaradt épületemlékek kő- és téglaházak maradványai. Schedel „Weltchronik" városábrázolásán azonban a 16. század elején Buda látképén főleg Fachwerk-házak sorakoznak. A legrégibb lakók valószínűleg csaknem valamennyien kereskedők voltak. Faluhelyt másként építkeztek. Elegendő tartalékföld állt rendelkezésükre, szinte akadály nélkül terjeszkedhettek. Vidéken a parasztoknak kimért telkeken az út mellett (többnyire gerendákból ácsolt) házakat építettek. Sziléziában, a Cseh- és a Morva-medencében, a mai Szlovákiában és a Szudéta-vidéken egy-egy telek hosszúsága elérte a 2,3 km-t. A lakóház udvara mögött hosszan nyúlt el a szántóföld. Magyarországon a 14-15. században ez volt a leggyakoribb települési alakzat vidéken. Egy lengyel, bizonyos St. Grzepski - a 16. század derekán - kiadott egy kézikönyvet, amelyben a falutelepítések során szokásos mértékek alkalmazását írta le (Geometrja to jest miernicka nauka po polsku krótko napisana, teraz nowo wydana roku 1566 w Krakowie). A 15. század óta egy-egy falu lakóiról és birtokaikról jegyzéket készítettek, a későbbiekben - birtokperek alkalmával ezeket az írásokat szedték elő a vitatkozó felek. A telepített falvakban a telekrend a városokban szokásosra emlékeztetett. A várost is többnyire telepesek lakták. Mindezek mellett tovább éltek (különösen Lengyelországban) az ősi paraszti tanyacsoportok rendezetlen települései. Két rendszer működött egymás szomszédságában. Keletközép-Európa középkori régészeti hagyatékából az derül ki, hogy a házépítők többnyire gerendavázat ácsoltak össze, a közöket befonták és betapasztották sárral. Ez az építésmód különösen a telepített falvakban szembeötlő. Alighanem azért, mert a telepítők szabályozták az építkezéseket. A telek szélessége ritkán haladta meg a 20 m-t. Sok helyütt városokban és falvakban egyforma széles telkeket mértek. Előírták tehát a teleknagyságot, ezáltal meghatározták a házak lehetséges méreteit, leendő lakóik életkörülményeit. Megszabták, milyen környezetet kell maguknak teremteniük. A hagyomány ereje mellett a hatóságok kényszereit is figyelembe kell venni, ha az utókorban ítéletet mondunk őseink környezetet alakító munkájáról. Az azonban bizonyos, hogy kötöttségei ellenére, szinte az örökkévalóságig tartóan akartak berendezkedni. A mai Lengyelországban még a 17. században is használták a telepítéskor kiadott iratokat, mert a régi telekkönyvek segítségével tudták igazolni a birtokok családi hovatartozandóságát és nagyságát. (Ez alighanem azért volt lehetséges számukra, mert a településszerkezeteket - alapvető mozgásokat kiváltó konjunktúrák és szociális differenciálódás hiányában - nem változtatták meg.) Lengyelországban a városi és falusi (telepe-
