Hoffmann Tamás: Mindennapi történelem az ütközőzónában (Miskolc, 2004)
Az új civilizáció behatol Keletközép-Európába a 9/10-13. században
A telek állandóan és általánosan használt mérték a középkori iratokban, aminthogy az eke is az. De mi volt a viszonyuk egymáshoz? Valószínű, hogy az eke mértékével olyan szerszámnak a teljesítményét jelölték, melyet helyenként más szerkezetű szerszámokkal értek el. A telek akkora volt, amilyen méretűt maguk meg tudtak szántani. Másrészt az egyes eketípusok vonóereje is különböző volt, a túró-ekéhez elég volt egy-egy pár igásjószág, a barázdát szántó ekéhez két-három igára volt szükségük. Keleten (a Balti-tenger és a Mazuri tavak között elterülő hatalmas erdőség nyugati peremén) kis ekékkel szántottak, mígnem a pomerániai ekék már nagyobb teljesítményű szerszámok lehettek. Már Helmold „szláv krónikájában" (970 körül) arról lehet olvasni, hogy a szláv törzsekhez tartozók az ekét egy pár ökörrel vagy egyetlen lóval vontatják és ezen munkaszervezet után adóznak (...dabatur autem pontifici annuum de omni Wagirorum sive Obotritorum terra tributum, quod scilicet pro decima imputabatur, de quolibet aratro mens ura grani et 40 resticuli Uni et 12 nummi puri argenti... Slavicum vero aratum par boum aut unus conficit equus). Később (1068-ban) egy másik iratban azt áll, hogy egy bizonyos birtokon van „két eke-vas, valamint egy kisebb eke, melyet redliczamk neveznek" (duo araira de ferro et unam unccum, qui dicxitur vulgaritér redlicza), ez a felszerelés képezi adomány tárgyát. Meglehet, hogy ebben az időben még ők is szántottak oly módon, hogy egy jókora csoroszlyával felszerelt ekével (amit a német nyelvterületen és szomszédságában Rys névvel illettek) felhasították a földet, majd ebbe a nyomba beleszántottak egy másik, aszimmetrikus vasú ekével. Ekkor még nem egyesítették a két szerszám funkcióit, úgy, ahogy ezt a barázdát szántó eke feltalálásával megtették. Azt is figyelembe kell venni, hogy talán az egyes szerszámok használatának és teljesítményük ismeretében írták az adománylevelet, mintegy az eketípusok szerint számították a birtok nagyságát. Alighanem itt is különböző méretű parasztgazdaságokról van szó. Másként számoltak viszont Mecklenburgban vagy Sziléziában, ahol a 13. század első felében keletkezett iratok szerint igánként társultak szántáskor a parasztok és az „eke" két vagy három tulajdonosának - egyenlő teljesítményekben - kellett lerónia a terménybeszolgáltatás kötelezettségét. Egy 1160-ban keletkezett irat szerint Lengyelországban egy (túró)-eke után egy véka gabonával kell adózni. A poroszországi Kulm püspökének rendelkezése értelmében 1230-ban minden évben a német eke(alja föld) után egy mérő búzát és egy mérő rozsot, a szláv eke(alja föld) után pedig egy mérő búzát kell adózni (de terra...singulis annis unam mensuram tritici et alteram siliginis de quolibet aratro theutonicali, et de quolibet aratro slavico unam mensuram tritici... solvere tenebuntur). Volt, ahol a rendszer nem is változott emberöltőkön át. A kulmi püspök azt állítja több mint fél évezred múltán, 1773-ban, hogy ugyanez a gabonamenynyiség a lengyel paraszt által fizetendő tized. A Lovagrend által meghódított területeken a középkor óta ez volt a szabály. A kulmi püspökség alapítólevelében 1233-ban kimondják, hogy a német eke után kétszer annyi gabonát kell a parasztnak tizedként fizetni, mint amennyit a lengyel (túró-)ekével szántó embernek (...volumus autem, ut de predictorum civium de quolibet aratro theutonicali unus modius tritici et unus siliginis in mensura Wladizlaviensi, que vulgari nomine schepel dicitu, cui mensura Culmensis est adequata, et de polonicali aratro, quod hake dicitur, unus modius tritici in eadem mensura annuatim dyocesis episcopo pro decimis persolvatur). A püspökség írnokai 1230-ban úgy számolnak, hogy egy püspöki telek ötekényi parasztbirtok, ami egyébként flandriai nagyságú volt. Lengyelországban a középkori iratokban a nyugatról telepített parasztok gazdaságaiban nagyobb telekméretekre, jobb felszereltségre stb. lehet következtetni. A Visztulától keletre fekvő falvakban - 1332, 1336, 1338. évi adatok szerint - egy ekétől 1/4, míg egy túró-ekétől (illetve az ennek
