Hoffmann Tamás: Mindennapi történelem az ütközőzónában (Miskolc, 2004)

Az új civilizáció behatol Keletközép-Európába a 9/10-13. században

megfelelő telekmérő gazdaságtól) 1/8 márka adót szedett a püspökség. így szedték az adót, illetve így dolgoztak a bajor parasztok is, továbbá a szlovének és a magyarok is, akiknek gazdálkodásában mintaként az Isar mentén kialakult agrikultúrát honosították meg a földmérők. A szláv vagy a magyar nyelven beszélők házatáján - a jövevényszavakból ítélve - egy nyugati eredetű földbirtoklás és földhasználat honosodott meg. Akkoriban az Alpok nyúlványain élők még többnyire túró-ekékkel dolgoztak, de gazdaságuk méretei (azaz a teleknagyságaik) különböztek egymástól, a hóba slovenica egyötödével kisebb volt a hoba bavaricanáí. (Az előbbi hozzávetőleg 12 ha lehetett.) Magyarországon a régészetileg értékelhető középkori ekevasak zöme szimmetrikus. Vannak még jókora méretű csoroszlyák is. A leletek egy része talán a Rys és a szimmetrikus vasú ekepár egykori munkáját bizonyítja. Más részük a túró-ekék emlékeként értelmezhető. Vannak továbbá a 13. század óta aszimmetrikus ekevasak is, amelyek a barázdát szántó ekék alkatrészei voltak. A néprajzilag felderített talajművelési technológiák már csak az aszimmetrikus, barázdát szántó ekék alkalmazását bizonyítják. A paraszti hagyományok és a földesúri gazdaság normái nem voltak egyenlő mértékűek. A feudális gazdaságban azonban ennek a két tényezőnek közelíteni kellett egymáshoz. A parasztok többsége munkájával szolgált a földesúri majorban. A munka szervezője a földesúr, illetve képviselője volt. Legfontosabb szolgáltatás a talajmunka. Szántaniuk kellett. Esetleg más technológiával, mint saját gazdaságukban. Ha a földesúrnak dolgoztak, barázdát szántó ekével kellett szántaniuk. A szerszám vontatásához össze kellett fogni több gazdának is, mert egynek nem volt elegendő igaereje. Sokan lehettek, akik ezt a technológiát - jól ismert előnyei miatt - saját földjeiken is alkalmazták. Ekkortájt a parasztok is mind többen szántottak - a majorokban használatos - aszimmetrikus ekékkel. Akinek földje a telke hosszabbításaként húzódott tova, átalakította ekéje szerkezetét: a jobb oldalról a balra állítható kormánydeszkával szerelte fel. Egy csaknem teljesen barázdát szántó ekével dolgozhatott immár, amely bár nem fordította meg tökéletesen a fellazított termőtalajt, ám a föld végében a szántó-vető megfordíthatta magát a szerszámot és átállítva a kormánydeszkát, hosszú, keskeny „nadrágszíjparcellákat" alakíthatott ki. A vonójószág nem fáradt el hamar, nem kellett kis távolságok megtétele után pihenőket közbeiktatni, s nem kellett kereszt-irányban sem feltúrni a parcellát. A földdarab szélessége 20-30 méter volt, amely később - az öröklések, osztozkodások folytán - keskenyebb lett, „nadrágszíj-parcella" alakult ki. Az átlagos hosszúság 300 m volt, ám olyik földcsík elérte az 1000-1500 m-t. A túró-ekékkel szántogatott 20-40x30-6 m földdarabkákhoz képest jelentősen megnövelték a termőterületet. Ráadásul, hogy ezt elérjék, nem is kellett több vonójószágot tartaniuk. Többen összefogtak, hogy legyen elegendő igaerő, amellyel húzathatták az ekét. A nyugatról érkezett telepesek más - bevált - technikai újításokat is alkalmaztak. Már őseik kikísérletezték a barázdák össze- és szétszántásának fogásait, miáltal a domboldalakon teraszokat képeztek. A domb gerincével párhuzamos barázdában nem folyt alá a csapadék és nem erodálódott a termőtalaj. A Cseh-medencében már a 13. században így szántottak. A keletebbre húzódó tájakon ez idő tájt kétféle szerszámmal dolgoztak. Egy 1262-ben kelt irat szerint Nagy-Lengyelországban kis és nagy ekével szántottak (pro unoquoqze aratro parvo, quod radio dicitur... pro magno autem, quod plug nominatur). A mai Lengyelországban északon jókora erdősáv húzódott, amely folytatódott a Baltikumban. Délen pedig (Sziléziában és Galíciában) szintén őserdők akadályozták azokat, akik földet akartak művelni. Mindkét övezetbe sok telepes paraszt érkezett az Elbán túlról. Erőfeszítéseik ellenére talán csak a rendelkezésre álló földterület 2-3%-át tudták egyelőre az őslakossággal karöltve megművelni. A Kárpát-medencében