Hoffmann Tamás: Mindennapi történelem az ütközőzónában (Miskolc, 2004)

Az új civilizáció behatol Keletközép-Európába a 9/10-13. században

lostori könyvtárakat, iskolákat stb.), a kegyhelyeket. A középkor szellemi és közigazgatási intézményeit irányító papok tudtak írni és olvasni. Bár Keletközép-Európában ebben a korszakban még sehol sem alapítottak egyetemet, az egyház képviselői nekiláttak széles körben előállítani a szellemi élet kellékeit. Szerzetesek hada másolta és illusztrálta a vallási és laikus tartalmú könyveket. Az elit kultúra nyelve latin volt, ami elősegítette az ismeretek nemzetközi terjedését. Ugyanakkor a világi előkelőségek zöme analfabéta maradt. A papok a teológiai műveltségen túlmenően evilági problémák megoldásán is fáradoztak, hiszen közöttük hozzáértő gazdászok, szakemberek is voltak. A kolostorokban hasznosították a műszaki szakismereteket, hiszen itt nagy ipari üzemek működtek. Azonfelül művészeti műhelyeket is üzemeltettek. Egyedül a szerzeteseknek volt mérnöki és alkalmazott természettudományi ágazatokban hasznosítható tudásuk. A szerzetesek műszaki, botanikai gyűjteményeket (mondhatni kézikönyveket) is másoltak és terjesztettek. A kolostorok ideáltípusának telepítése céljából készített rajzokból (pl. St. Gallen bencés kolostorában) és az egykorú füveskönyvekből megismerhető, milyen szakértelemmel gazdálkodtak. A kolostorok logisztikai központok. Ok mentették át az antik tudományt és ők közvetítették az arabok tudását. Amit csak tudtak, megpróbálták alkalmazni a gyakorlatban. Európában az innovációk a korai középkor óta Nyugatról Keletre terjedtek. A keletközép-európai majorokban átvették a Nyugat- és Közép-Európában szokásos agrotechnikát, ezt tekintették munkakultúrájuk műszaki alapjának és szinte maradéktalanul átültették a velük kapcsolatban alkalmazott üzemszervezetet is. A földesurak gazdaságai között - felszereltség, szervezettség és teljesítőképesség tekintetében - korszaknyi különbségek voltak. A tulajdonosok közül a világiak - analfabétizmusuk és archaikus, vérségi kötelékeikkel megszilárdított társadalmi helyzetük miatt - alárendelt szerepet játszottak az egyháziakhoz képest. Provinciális érdekeiket védték. A nemes famíliák és egykori atyafiak, a velük egy nyelvet beszélő és a távoli múltban rokon parasztok a helyi érdekektől vezérelve alakították életstratégiáikat. (Noha a parasztok között - a telepítéseknek köszönhetően - különféle nyelveken beszélők táji csoportjait különböztette meg szomszédságuk, ám egy részük - annak következtében, hogy mind gyakoribbá váltak a társadalmi folyamatok csatornáin lebonyolított érintkezéseik - nemsokára asszimilálódott.) Az egyházi intézmények képviseleteinek mindössze alkalmazkodniuk kellett a helyi adottságokhoz. Ennek következtében mindenütt kamatoztathatták nemzetközi kapcsolataikat. A gazdaság legmodernebb eljárásait alkalmazták. A neolitikus forradalom óta használatos emberi és állati energiaforrásokat kiegészítették az elemi erők hasznosításával. A középkor technikai forradalmát ezzel idézték elő. Nem érték be a vízi energiával, a síkságokon felállították a szélkerékkel hajtott gépeket is. A szélmalom (bár vannak perzsa előzményei) európai találmány. Eredetileg egy torony, amelynek tetejére - egy vagy két sorban - több kis szélkereket erősítettek. A gépezet a turbinaelven működik. A baj csak az, hogy az ilyen masina gyenge teljesítményű energiaszolgáltató. A Közel-Keleten mégis elterjedt, sőt távolabb is hatolt ismerete Kelet felé. (Tibetben imamalmokat hajtottak vele.) A szélkerekes tornyokat a keresztes háborúkban résztvevő műszakiak fedezték fel, majd átalakították. A fogaskerék-áttétellel kombinált vízimalom mintájára a széllel hajtott gépezetet is vertikális meghajtásúra módosították. A 12. század után Északnyugat-Európa síkságain látták hasznát, mert teljesítménye nagyobb volt, mint a vízzel mozgatott turbinamalomé. De a legtöbb szerkezet még kicsiny volt. Elsősorban azért ragaszkodtak hozzájuk, hogy a masina szélkerekét az éppen uralkodó szélirány szerint forgathassák. Ennek érdekében az egész