Hoffmann Tamás: Mindennapi történelem az ütközőzónában (Miskolc, 2004)

Az új civilizáció behatol Keletközép-Európába a 9/10-13. században

Az itt élők munkateljesítménye tehát két forrásból táplálkozott. Az egyik táplálta a barátokat, a másik éltette a tudomány és a művészet és mindenekelőtt a teológia művelőinek az előbbinél jóval kisebb csoportját. A tudomány nemzetközi értékeket közvetített, és mögötte ott húzódott a vidék mindennapi tapasztalata. A papok - sajátos helyzetükből következően - irányíthatták a középkor technikai forradalmának eseményeit. Ha háborús veszély fenyegette őket, a rend elöljáróinak - a nemesekkel karöltve - meg kellett védeni az egyházat, tulajdonképpen magát a társadalmi rendet. Adalberom, Lyon püspöke 1020ban arról elmélkedett, hogy az isten házát, mely egyetlen tökéletes intézmény ebben a korban, három rend tartja fenn: az egyik imádkozik, a másik harcol, a harmadik dolgozik. Tulajdonképpen egyedül ez a testület működtette a csúcstechnikát. A középkor műszaki forradalmának gépezetét részben ókori források táplálták. Hasznosították az elemi erőket, vízfolyással és széllel hajtott munkagépeket agyaltak ki. A latin (és a görög, nem ritkán az arab) nyelv ismeretében a papok hasznosítottak antik találmányokat vagy jelentős mértékben módosították azokat. A helyi nyelvek emlékei csak a középkor végén jelentek meg a forrásokban. A reálfolyamatok hozama - az isten szolgáin kívül sokakat megmozgatott. A gazdaság eszközeit helyi találmányokból és távoli területeken megismert újításokból válogatták ki. Először Délen, majd az Atlanti-Európában terjedtek a civilizáció gazdaságának eszmei és tárgyi eszközei. Az antikvitás szellemi örökségének nagy részét arabok közvetítették. Nyugat-Európában a római birodalom összeomlása után számottevő iránymérték volt az arab gazdaság és ezzel együtt érvényesült a mohamedánok tudományosságának befolyása. Mindezek révén az írástudók sok mindent átörökítettek a mediterrán civilizációk műszaki kultúrájából. Ezen az útvonalon terjedtek az egykori provinciákban, sőt azok határain is túl az ókor nagy műszaki újításai. Például a Közel-Kelet és az antikvitás teljesítményeihez képest a középkorban egészen újszerű volt az elemi energiákkal működtetett gépek alkalmazása. Bár erre eleinte csak az élelmiszeriparban vállalkoztak, de az ezredforduló után más ágazatokban is terjedtek a vízivagy szélenergiával hajtott gépek. A malom antik találmány. A görög városokban feltárt leletek azt bizonyítják, hogy két egymásra helyezett lapos kő ide-oda mozgatásán alapuló - ókori - szerkezet módosításával megőrölhették a gabonaszemeket. Továbbra is a kövek közé öntötték a magvakat, miközben hasznosíthatták a forgó mozgás elvét. Két kúp, majd korong alakú követ forgattak egymáson. Még a hajókat is ilyen kézimalmokkal szerelték fel. (A tengeren - a párás levegőben - nem tudtak őrleményt szállítani, mert annak minősége megromlott.) Nagyobb méretű masinát is készítettek, azt rabszolgákkal vagy szamarakkal forgatták. Malomgépezetek működtek a városokban lévő pékségekben is. Ugyanakkor egy kisebb gazdaságban (pl. egy-egy parasztháztartás vagy egy villa rustica méretű tehenészet üzemeltetője) beérte egy-egy kézimalommal is. Ez utóbbi szerkezet aligha számított tekintélyes beruházásnak, hiszen csak a két malomkőre kellett szert tenni, s a malom faállványzatát maguk a használók is elkészíthették. Ezért az i. sz. I. évezredben egész Európában elterjedt ez az alkotmány. Hovatovább minden parasztháztartásban hasznát vették. Ehhez képest a vízi energiával működtetett gépezet jóval nagyobb arányú munkaszervezést igényelt. Bár ismerték a malmot az ókor találmányainak sorában, de az antik világban mégsem működött lépten-nyomon ilyen masina. A középkori földesurak voltak azok a beruházók, akik tömegesen építették fel a szerkezeteket, mert igyekeztek minél több hasznot húzni a gépezetek működéséből, berendezve a műhelyt, kisajátították az üzemeltetetésből származó hasznot. Ahol pedig az úr csatlósai egy paraszt háza táján kézimalmot találtak, azon nyomban összetörték azt.