Hoffmann Tamás: Mindennapi történelem az ütközőzónában (Miskolc, 2004)

Keletközép-Európa népessége a 6-9. században

rült javítaniuk a terméseredményeken. Az Északi-tenger partján például márgát hintettek szét a talajon és a szántóföldet - pihentetés nélkül - éveken át rozzsal vetették. Az erdővidékeken (ahol rendszerint búzát és árpát termesztettek) az irtásföldet négy-hét éven át vetették, majd (minthogy kimerült a termőföld) egy újabb parcellát törtek fel. A szántóföldeket folyamatosan művelték és közelükben egy másik parcellacsoportot pihentettek. Néhány év után cseréltek {infield - outfield rendszer, a középkori magyarországi iratokban: terra fimata - terra campestris). Végeredményben elérték, hogy folyamatosan hasznosíthatták a természettől elhódított területet. Nyugat-európai leletek nyomán (sajnos keletebbre még hiányoznak a vizsgálatok!) arra a következtetésre lehet jutni, hogy valamely parasztgazdaság müveit és pihentetett szántóterülete ritkán érte el az 1 ha-t. A szántók tulajdonképpen egymás közeli szomszédságában feküdtek. A mezsgyék hálót rajzoltak a szomszédos parcellák együttesére. Sehol sem volt nagy távlatú, kiterjedt ez a kultúrtáj. Ha beérett a kalász, nem hullámzott még sárguló búzatenger. Amerre a szem ellát, zöld maradt az uralkodó szín. Egy-egy szer lakóinak termőföldjei legfeljebb néhány száz méternyi sugarú körben feküdtek. Párhektárnyi szántó a határ. Sok volt még a szabad földterület, terjeszkedhetett a gazdaság. Ahol fenyvesek között nyírfák nőnek, tápanyagban sovány a talaj. A gazdálkodók nem sokat remélhettek. Egy darabon kivágták az erdő fáit és felgyújtották a száraz galylyakat. A hamu javított a föld termőképességén. Ez a módszer a trópusokon maradt fenn legtovább, az európai erdővidéken (legalábbis Észak- és Kelet-Európában) szokásos volt, de nincsenek megbízható információink arról, hogy ezt a módszert alkalmazták volna a kontinentális erdők övében. Abban pedig egészen bizonyosok lehetünk, hogy a mediterrán parasztok munkakultúrájában sohasem hasznosították ezt a technológiát. Ezzel szemben a balta és az erdőtűz rablógazdaságával Európa keleti felén csak a modern időkben hagytak fel. A szláv nyelvterületen (különféle hangalakokban) fennmaradt a helynevekben az irtás emléke (laz). Ausztriában, a Cseh- és a Morva-medencében, Sziléziában és Galíciában gyakori helynév a középkori iratokban a lehota, s ugyanazt jelenti, de ezzel a kifejezéssel a nyugatról érkezett (többnyire német ajkú és „német jogon" = more teutonico helyet foglaló) parasztok irtás-települését, tanyáját vagy tanyacsoportját. A „szer"-t, tehát egy szórványt, esetleg a teleksoros elrendezésű falut különböztettek meg a többi (már meglévő) településtől. A telepített paraszt örökíthette birtokát. Ezzel egyszersmind elindult azon az úton, amelynek végén arra kényszerült, hogy szántógazdaságában az örökszántó-rendszer műveléstechnikáját kellett alkalmaznia. Ekkor már telítődött az ökoszisztéma. Annak előtte viszont szabadon, korlátozás nélkül foglalták a termőföldet a közbirtokból. A magántulajdonlású föld foglalása a földesúr előjoga volt a középkorban. így tett a templomos lovag, aki egy normandiai hagyomány szerint a létesítendő falu közepén elfoglalta helyét, telket alakított ki, házának udvara mögött pedig a szántóföldet elhatárolta (legalább egy mezsgyével) a maga mellé telepített parasztok birtokaiktól. Ez volt a delle és ebből lett a magyarban jövevényszóként a dűlő (1254/1368: Hinc itur inter duo Jugera que dulew vocatur. 1410: Tribus in loco Paphfeldew deley. Oklsz.) Egy sajátos kifejezés a 'felégetett föld' jelentésű (ulier), mígnem egy másik 'az a föld, ahova a művelést áthelyezték' (prelog). A két szó valamennyi szláv nyelvben használatos. Jövevényszóként él a magyarban (ugar és parlag) is, de a két kifejezés jelentése felcserélődött. Az ugar az 'évenként pihentetett szántóföld', a parlag ellenben a 'tartósan pihentetett szántóföld' értelmű. Ennek talán az lehet az oka, hogy a magyarok a Fekete-tenger vízgyűjtőterületén lakó szlávoktól ismerték meg a szavakat és természetesen a szántóföldi gazdálkodás itt szokásos technológiáját. Itt, a galériaerdökben ismeret-