Hoffmann Tamás: Mindennapi történelem az ütközőzónában (Miskolc, 2004)

Keletközép-Európa népessége a 6-9. században

szolgálónépek gazdaságonkénti teljesítőképességét - megbecsülték, egy törtszámmal határozták meg a jobbágy igaerejét. A munkavégzés kötelezettsége az egész közösségé volt, akik egy településen éltek, egyetemlegesen mindannyiukra hárult. Ugyanebben az értelemben becsülték meg sok parasztgazdaság nagyságát, függetlenül attól, hogy milyen szolgáltatásokat követeltek ezektől a gazdálkodóktól (szőlőt müveitek, fuvaroztak, halásztak stb.). A eke mértéke a szántóföld mértéke lett. Ugyanígy kooperáltak a parasztok, amikor fuvarozási kötelezettségeiknek kellett eleget tenniük. A 13-14. századi adatok szerint összefogtak ökröt is, lovat is, hogy kiállíthassák az úr által megkívánt fogatot. A nagyobb vonóerőre azért volt szükség, mert a barázdát szántó ekét használva több lett a termőterületük. Akik ezzel az ekével dolgoztak, 2000-2500 m

2 szántóföldhöz jutottak. Az alakzat hosszan elnyúló téglalap (a szélesség és a hossz aránya akár 1:20), már a legrégibb dániai lelet is 300 m hosszú. Bár az Alpoktól északra sok római villa rustica földjét már szántották barázdát vető ekékkel, de nem volt szükségük a szövetkezésre, mert a majorban volt elegendő vonójószág. A középkorban azonban a helyzet megváltozott. A robotoló parasztok kénytelenek voltak társulni szomszédjaikkal, atyafiaikkal, hogy teljesíthessék kötelezettségüket. Keletközép-Európában csak az i. sz. I. évezred fordulója után alkalmazták ezt a technológiát. Alkalmasint Közép- és Nyugat-Európában jóval korábban, talán már a sötét középkorban szokásos gyakorlattá vált a barázdavető ekével végzett szántás, majd elsősorban a kolostori gazdaságok révén terjedt, mert ezekben a majorokban eleinte mindazon hatékonyabb munkamódszereket alkalmazták, amit már korábban kipróbáltak a rómaiak villáik földjein. Végül sor került a technológia alkalmazására a középkori parasztgazdaságokban. Ekkor már megjelent az Elbától keletre is. A barázdát szántó ekével mindenütt megötszörözték a termőterületet. Ezzel azonban még nem merítették ki a középkori gazdálkodás technológiai tartalékait. További újításuk volt, hogy javítottak a vonóerő hatékonyságán. Eleddig egész Európában szarvasmarha volt - közel-keleti örökségként - az egyetlen állatfaj, amelyet vonőjószágként hasznosítottak. Ennek az állatnak izmos a nyaka, az iga segítségével fogatolt teher súlypontja a fejre, illetve a nyakra jut. (A későbbiekben használatos kumet mar-iga a lóvontatás bevezetése nyomán kifundált újítás volt.) Az iga tulajdonképpen az állat nyakára tett hurok, de a lovat majdnem megfojtotta. A hámba fogott ló révén azonban kiküszöbölték ezt a technikai fogyatékosságot és szakítottak az évezredes európai hagyománnyal. Megtették az első lépéseket a lóerő felfedezéséhez vezető úton. Idővel (főleg a személy- és teherfuvarozás követelményeitől serkentve) elterjedt a lófogat. Ehhez hámra volt szükségük. Akármilyen ekével szántottak, ló húzta a szimmetrikus, majd aszimmetrikus ekét. A túró-eke elé nem is kellett két lovat fogni, a hám segítségével egyetlen jószág is elvontatta a szerszámot. Ezt a szántástechnológiát talán az Északi-, illetve a Keleti-tenger mellékének homokos partjain (tehát könnyen szántható talajokon) találták fel az i. sz. I. évezred második felében, és innen terjedt el Északnyugat-, másfelöl Kelet-, illetve Észak-Európában. Minden jel arra vall, hogy a szarvasmarhák anatómiájához alkalmazkodó iga nem vált be a lovas-vontatásnál. A közel-keleti, európai járom helyett célszerűbb felszerelést kellett választani. Nem a saját találmányukat alkalmazták, hanem egy kínait, amelyet a sztyeppéi népek közvetítettek a keleti szlávokhoz. Ez volt a hám és a dluga. Az újabb lófogat az ezredfordulót követően terjedt el Európában. De mint minden újítás, ennek alkalmazásához is találékonyságra volt szükség. A lófogatolás megújításához tudniillik nem elég a ló szügyét igénybe vevő hám, több készségre van szükségük. A szügyhám, a kettős vonórúd és a kisefa együttesét Kínából közvetítettek Észak- és Közép-Európa érintkezésének átmeneti övezetébe az i. sz. 9. században. Az orosz dluga megőrizte a kínai fogatolástechnika emlékét. Nyugat-