Veres László: A Bükk hegység hutatelepülései (Miskolc, 2003)

NÉPESSÉG

vák nyelven tanultak. Ohután és Répáshután az első világháborúig egy tanerős és egy tantermes iskola működött, ami a tanköteles gyermekek számát figyelembe véve elegendőnek bizonyult. Azonban az újhutai tanköteles gyerekek nagy száma miatt a településen komoly gondokat okozott az oktatás. A falu elöljárósága sokat foglalkozott az oktatásügy helyzetével. Világosan látták, hogy az egyház és a falu közösen nem képes az iskola fenntartására és bővítésére, újabb tanítói álláshely létesítésére. Ezért az állam segítségében reménykedtek. 1909-ben vetették fel először az iskola államosításának szükségességét, mert az adott körülmények között 187 tanköteles tanítása lehetetlen. Nem is annyira a tantermek hiányát tartották tragikusnak, hanem azt, hogy a falunak lényegében csak egy főállású tanítója volt. A kántortanítónak három településen és a gyertyánvölgyi gyártelepen kellett szolgálatot teljesíteni temetések alkalmával. így kevés ideje maradt a tanításra. Az iskola államosítása heves vitát váltott ki. Az egyház természetesen ellenezte a felekezeti iskola megszüntetését és helyette az állami oktatás bevezetését. Azzal riogatták a falusiakat, hogy az állami oktatás esetén megszűnik az anyanyelvi tanítás. A helyzet megoldására azt javasolták, hogy a lakosság az eddigieknél több terhet vállaljon az iskola fenntartásában. Az elöljáróság azonban kitartott álláspontja mellett, hogy legalább két tanítóra és két tanteremre lenne szükség, s ezt csak állami támogatással lehet elérni. Szándékuk előmozdítására a vármegyei elöljáróság segítségét is igyekeztek megnyerni. A vármegye közbeavatkozására kompromisszumos megoldás született. 1913-ban a községnek fel kellett építeni egy kéttantermes iskolát és a meglévő tanító mellett még egyet alkalmaztak a vármegye és az egyház közös tehervállalásával. Az álláshely létesítésének indoklásában nem a tan-