Veres László: A Bükk hegység hutatelepülései (Miskolc, 2003)

NÉPESSÉG

Asszimilációs törekvések Jan Stole, a magyarországi szlovák települések történelmének kiváló kutatója is megállapította, hogy a nehéz körülmények között élt, hegyvidéki területekről származott szlovákok egy-két generáció alatt asszimilálódtak a magyar közegben, ha a mezőgazdaság vált megélhetési forrásukká.

13 Más volt a helyzet, ha régi otthonukhoz hasonló környezetbe kerültek és eredeti foglalkozásukat végezték. Asszimilációs, elmagyarosodó hatással csak a magyarsággal való folyamatos érintkezés bírt, legtöbb esetben az árucsere, a kereskedelem, amelyről a későbbiekben kívánunk szólni. A bükki hutatelepülések lakóinak nyelvét, nemzetiségi létét sokáig semmi sem veszélyeztette. Láthattuk, hogy az egyháznak sem állt érdekében a magyarosítás, sokkal fontosabb volt a hívők megtartása és lelki szolgálatuk. Éppen ezért a canonica visitatiok során jól felmért helyzetet kielemezve mindig szlovákul tudó papokat küldtek a hutatelepülésekbe. Talán egyetlen kivételnek Tóth Pál néhány évig tartó lelkészsége számított, aki talán nem tudott valami tökéletesen szlovákul, mert az 1796ban írott kérvényében a kutatók szerint erről tett tanúbizonyságot. A nevezett lelkész Borsod vármegyéhez írott 17 oldalas kérvényében szerepelt egy szlovák mondat: „Csudobna fara, sam farar zvoni" - Szegények vagyunk, mint a templom egere! A nyelvészek véleménye szerint a csudobna szó soha nem jelentett szegényt. Szlovákul a chudobna szó volt használatban a 18. század végén és a 19. század elején. Következésképpen a Tóth Pál által leírt kifejezés semmilyen variációban és a népnyelvben sem fordul elő. Erre alapozta tehát a nyelvészet állítását, hogy 13 Stole]., 1949. 300-301.