Veres László: A Bükk hegység hutatelepülései (Miskolc, 2003)

A TELEPÜLÉSEK KIALAKULÁSA

fa meggyújtása után le ne égjen az erdő. Az időjárás viszontagságainak kitett művelet eredményeként nyert fahamut azután különböző eljárásoknak vetették alá. Először a hamu kilúgozására került sor. A száraz fahamut kádakba helyezték és bőséges vízben áztatták, hogy ,,az ereje kijöjjön". Az áztatás után a megsűrűsödött folyadékot kétfenekű hordókba merték. A felső fenék szűrőlyukain szalmát vagy vesszőket helyeztek el, hogy a megázott hamu át ne folyjon. A hordókból a két fenék közötti csapon át lehetett a folyadékot az alattuk álló kádakba leereszteni. Rendszerint több hordót állítottak egy sorba és alattuk a hordók számának megfelelő kád állott. A hamuval telt hordókba vizet engedtek, vag}/ az előző lúgot addig, amíg az el nem nyelte a hamut. A feltöltést mindaddig ismételték, amíg a kádakba került lúg el nem érte a megfelelő maróhatást, amit tojással mértek. A lecsöpögő folyadékba eg}/ tyúktojást helyeztek, s ha az elmerült, a hamuból nyert lúg megfelelt a további műveleteknek. A sűrű oldatot vasüstökbe merték át és addig főzték, amíg a víztartalma el nem párolgott. A főzés eredményeként egy sűrű, szennyezett, piszkos színű massza keletkezett — az egykori új hutai források szerint koszos hamuzsír —, amelyet az üvegkészítés érdekében tovább kellett tisztítani. A koszos, vagy nyers hamuzsírt a hutában a nyersanyagok előállítására szolgáló kemencében hevítették tovább. Az előzőleg már jól felhevített kemencében néhány óráig lassú tűzön hevítették a hamuzsírt, amelyből először a víz, majd azután a szennyeződést okozó szerves anyagok távoztak el, és végül egy durva szemcsés, kék és fehér, gipszszerű port nyertek, a tökéletes hamuzsírt, amelyből már színtelen, áttetsző üveget, korabeli fogalommal élve, kristályüveget lehetett készíteni. Mai mértékkel élve mintegy két mázsa masszát helyeztek a tiszta