Veres László: A Bükk hegység hutatelepülései (Miskolc, 2003)

ÖSSZEGZÉS

amelynek elemei azonban fellelhetők — különböző mértékben — a hegység (valójában az egész középhegységi régió) tradicionális műveltségében".

12 E megállapítás jogosságát támaszthattuk alá a hutatelepülések táplálkozási kultúrájának, szokás- és hiedelemrendszerének bemutatásával is. A szlovák lakosság a mindennapi szükségletek, az élelmiszerek termelésében kezdettől fogva inkább a fogyasztók sorába tartozott. Az élelemszerzés két évszázados múltja igen szemléletesen tükröződik az itteni szlovák lakosság táplálkozásában. Különböző helyekről származó, egymástól eltérő etnikumú családok több nemzedéken át végbemenő integrációs folyamatát nemcsak a családnevek, de az ételnevek színes skálája is bizonyítja. Az egymás mellett élő szomszéd népek interetnikus kapcsolatát árulják el a szlovákok nyelvében meghonosodott magyar kölcsönszavak, ételnevek: /angol, búbos- (kemence), guba, gunárnak, lebenc, rondöse, gombóda, tekerce, rétes ciga- (tészta), paprikás, gulás, perkelt, sajt, oldomás, süteméne, dohán, pipa, kupak, zack°

v

> sopouka, bagó, bunda- (pálinka), kantár stb. Ugyanakkor a szlovák konyha szavai is meghonosodnak a szomszédos magyar falvak mindennapi szóhasználatában: ganca, kvaka, bob áj ka, galuska, pampuska, s^trapacska, pitvar, kaska, laska, málé, csobán, poszrik, pesztrecgomba stb. A táplálkozási kultúrához hasonlóan a szokásrendszer is az interetnikus kölcsönhatást bizonyítja. A bükki szlovákok körében olyan szokások is elterjedtek, amelyek a „szlovák szokásrendszerben" is csak az elszakadás után honosodtak meg. A viszonylag jelentős módosulást az magyarázza, hogy a szokásokra kétségtelenül hatással volt a környező magyarság szokásrendszere. Répáshuta esetében a kép még árnyaltabbá tehető. A falu szokásai első12 VigaGy., 1986. 164.