Veres László: A Bükk hegység hutatelepülései (Miskolc, 2003)

ÖSSZEGZÉS

Összegzés A

Bükk délkeleti vidékének 4—600 méteres ádagmagasságü részein, az évszázadok óta háborítatlan erdőségek vízben, termőföldben szegény, emberi letelepedésre úgyszólván alkalmadan területein az üvegkészítésnek köszönhetően jöttek létre települések. A hagyományos módon folytatott üveggyártás megszűnése után gyakorlatilag elnéptelenedő falvakat a kincstár telepítette be favágókkal, erdei munkásokkal, akik a Felvidék különböző állami uradalmaiból származtak. A hutatelepülések jogi értelemben telepítvényes falvakká váltak és csak 1895 után tagolódtak be a magyar közigazgatás rendszerébe. Az üveggyártás idején a települések lakói a hutásmesterekkel, vagyis a bérlővel álltak jogviszonyban. Munkavállalók voltak, akik a kialkudott bér ellenében végezték tevékenységüket, s ha úgy tetszett nekik, más vállalkozó csábításának engedve akár el is mehettek. Nem voltak uradalmi szolgák. Az uradalomhoz fűződő kapcsolatuk egyetlen területre korlátozódott. Lakóhelyük telkének használatáért censust kellett fizetniük. A telepítvényes falvak népessége már közvetien és szoros kapcsolatban állott a diósgyőri koronauradalommal. Az uradalom engedélyével letelepe-