Veres László: A Bükk hegység hutatelepülései (Miskolc, 2003)

A MEGÉLHETÉS FORRÁSAI

rencsére hasonló tragikus helyzet nem következett be, s így az újhutaiak súlyos helyzete feledésbe merült. Csak 1943-ban fogták össze az Orosz-kúti források vizét, de nem vezették be a faluba. Ebben az évben két Iker víz került percenként a falu egyetlen működő kútjába. Úgy tűnik, hogy a 20. század első felében a téli hideg hónapokban állandósuló vízhiány a faluba érkező üdülőket különösebben nem zavarta. Nyilvánvalóan azért, mert az üdülni vágyók tavasztól őszig keresték fel a települést, és élvezték csodálatos környezetét, egyedülálló klímáját. A község vezetése a vízhiány leküzdése helyett egyre inkább a falu szépítésére és az úthálózat javítására összpontosította az erejét. 1928-ban a képviselő-testület ülésén megfogalmazódott, hogy „Újhuta község, mint Csonka-Magyarország legmagasabban fekvő községe az utóbbi évek alatt klimatikus levegőjénél fogva ismert nyaraló és üdülőhellyé vált. A községet a maga egyszerűségéből ki kell emelni. Az utcákat rendesen csatornázni kell, az utcákat, tereket fásítani, tisztán tartani és javítani".

48 Mivel a község szegény volt, nagy reményeket fűztek az üdülőtulajdonosok támogatásához. A helybelieket arra kötelezték, hogy tíz éven át mindenki ültessen háza elé egy-egy törpeakácot, és közmunkával segítse elő a felépülő lillafüred— egri út bekapcsolódását, ami óriási mértékben megkönynyíthetné a település fellendülését, mert rendszeres autóbuszjáratot lehetne létesíteni és személyautóval is el lehetne jutni a településre.

49 Újhuta fejlesztését nagyban elősegítette Lillafüred üdülőcentrummá válása. A gazdasági világválság éveiben az országnak juttatott népszövetségi kölcsönök nagy botrányt kavaró fel48 Reggeli Hírlap, 1928. február 12. sz. 2. 49 Újhuta község tanácsülési jegyzőkönyve 1928. április 14.