Veres László: A Bükk hegység hutatelepülései (Miskolc, 2003)

A MEGÉLHETÉS FORRÁSAI

át. Ök sem jártak azonban rosszul, mivel az ő termékeiket főleg meszeléshez vásárolták, s erre a célra az apró szemű meszet jobban szerették az asszonyok. Nemcsak más területek igényeit elégítették tehát ki a szamaras meszesek, hanem másfajta minőségi elvárásoknak tettek eleget, így állandó felvevőpiacuk biztosítva volt. Ok kis tételekben, jobbára 5—20 kilós mennyiségenként adták el az árujukat. Egy szamaras mészárus útja a következőképpen zajlott: a mészégetőktől 1 pengő volt 1 q mész ára. Az apró szemű meszet, ami a kereskedőknek nem kellett, 20—40 krajcárért, 0,5—1 liter krumplipálinkáért kapták meg. (Előfordult, hogy a hozott termény 1/4—1/3-részét adták a mészégetőknek a mész fejében.) A mésszel mindenki maga ment, az útra nem társultak. A szekeret ponyvával takarták le. A tarisznyában 1—2 napra való élelmet vittek az útra (kenyér, szalonna), ha elfogyott, akkor élelmet kértek a mészért cserébe. Az állatok részére csak kevés abrakot vittek tarisznyában (obrocsnyica), inkább útközben cseréltek. A szekérre egyenes úton felültek, sárban, emelkedőn gyakran maguk is tolták a szekeret. Ha a terhet az állat a hátán vitte, akkor bottal hajtották, s gyalog mentek utána. Falvakba érve „Meszet!", „Meszet vegyenek!" — kiáltásokkal jelezték érkezésüket. Gyakran árultak piacokon, vásárokon is. Az árut általában terményért cserélték. Ez leggyakrabban úgy történt, hogy kétszer mérték tele mésszel azt az edényt, amiben a vásárló kihozta a terményt (általában szakajtó). Néha vékával mértek, később húzós mérlegtK. használtak. Ha pénzért árultak, akkor a mész beszerzési árának általában kétszeresét kérték, alkalmanként ezt az összeget számolták át terményre is. Pénz elsősorban arra kellett, hogy abból megvásárolhassák a következő adag meszet. A terményt külön erre a célra vitt zsákokba öntötték. Hazafelé menet a gabonát az útba eső