Veres László: A Bükk hegység hutatelepülései (Miskolc, 2003)

A MEGÉLHETÉS FORRÁSAI

ment a feleségük is kiskosárral a kezében. Pénzt, tésztaféléket kaptak, s olykor-olykor egy-egy üveg italt is. Ha megtelt a kosár, az asszony hazavitte, majd az üres kosárral újból csadakozott a férjéhez, s ez így

7 ment addig, míg minden olyan családot fel nem kerestek, melynek az állatait őrizték. A pásztorok húsvétkor és karácsonykor is sorban felkeresték az állattartó családokat. A csordások a reggeli fejesre kürtöltek. Bükkszentkereszten a falu végéből lementek az alsó kocsma fölötti kis partra, ott fújták az ébresztőt. A tehenek melletti munka asszonydolog volt. Az ember az erdőre ment munkára, vagy éppen ami következett. Az asszonyok némi takarmányt adtak az állatoknak, hogy megnyugodjanak, majd megfejték őket. Azután kihajtották a tehenet az utcán levő többihez. Ha valaki elkésett, akkor maga hajtotta a csorda után, akár a legelőig is. A hutatelepülések földrajzi adottságaitól függően fontos feladat volt az állatok vízzel való ellátása. A Gyertyánvölgyben a Hór-patak vízállásától és az itt lévő kutak vízhozamától függően volt biztosított az állatok ellátása. Bükkszentlászlón is megfelelőek voltak az adottságok. Azonban Bükkszentkereszten patak nem lévén és a kutak vízhozama is kiszámíthatatlan volt, s ezért már sok gondot jelentett az állatok itatása. Az egyes településeken, de különösképpen Bükkszentkereszten vízhiány esetén a lakosságnak kellett vizet hordania az állatoknak. Éppen ezért a reggelt azzal kezdték, hogy a legelők melletti vizesdézsákba vizet hordtak. Vízhordásra somfából készített, enyhén hajlított ostorfát használtak, amelynek mindkét végére, a láncon csüngő horgokra vödröket akasztottak. A nagyobb állattartó gazdák szekéren szállították az állatok itatására szánt vizet 100—150 literes dézsákban, amelyek kétfülű faedények voltak.