Rémiás Tibor szerk.: Torna vármegye és társadalma 18-19. századi források tükrében (Bódvaszilas-Miskolc, 2002)
BÉL MÁTYÁS: Torna vármegye leírása (1730 körül)
megvilágítja az előtte való időszakokat is. Közreadjuk ezt, hogy az olvasónak ne legyen szüksége a másutt való megkeresésével fáradni. A következőket mondja: „Egykoron gróf Thurzó György úr, egyébként az ország nádorispánja a közönséges törvény erejével kivévén a méltóságos fejedelemnek, Rákóczy Györgynek és a dologban érdekelt atyafiainak a kezéből Szádvár várát, néhai nagyságos hetesi Pethő László birtokába iktatta azt. Mivel pedig ezen fejedelem úr és fivére, gróf Rákóczy László azt állítják, hogy megfelelő jogcímmel rendelkeznek arra nézve, ezért az ország Karai és Rendjei elhatározták, hogy a méltóságos nádorispán úr azt a pert, amely ezen vár ügyében folyik az előbb mondott fejedelem úr és fivére, gróf Rákóczy László az egyik részről, a másik részről pedig néhai hetesi Pethő László örökösei és utódai között, a mondott fejedelem úrnak és érdekelt fivérének a megkeresésére és kérelmére rendkívüli jogi eljárással vizsgálja felül, előzetes idézés útján azonban egy, az országgyűlés utáni, a jelen rendelkezés erejével kitűzendő határnapon, Őfelsége mindkét rendbéli tanácsosainak és a királyi tábla többi bírájának - akiket tudruillik maga mellé vehet - az összehívásával; továbbá hozzon ítéletet a perben és rendelje el a kellő végrehajtást is." (m) Ezt rendelték tehát el akkor: hogy milyen módon folyt le pedig a jogvita, azt az ilyesfajta eseményeknek az oly nagy homályában pontosan annyira tudjuk, rrűnt a legtudatlanabbak. - Előbb azonban, hogy ezek zajlottak, felütvén a fejét a lázadás mindenütt Magyarországon, Bocskai saját martalékává tette a várat. Ez közvetlenül Kassa elpártolása után történt. Egy rövid ideig ugyanis ostrom alatt tartották a Bocskai-pártiak a részint az éhség, részint pedig a gonosz természetű betegségek miatt megfogyatkozott védősereget, majd kiűzték a várból; ámde azt csak alig egy hónapig birtokolták. W Miután ugyanis Bocskai Szendrő mellett jelentős csatát vesztett Bastával szemben és egészen Szerencsig visszavonult, az azon a vidéken lévő hegyi várak mindegyike, amit csak az ellenség elfoglalva tartott, visszatért a császár hűségére, olykor erővel való hódoltatás útján. Szádvárról Ortelius( 0) a következőket mondja: „December elsején, amikor már Szendrőnél megverte Bocskait és a várat elfoglalta, Basta a sziléziai lovasoknak - akik egyenruhájuk fekete színéről kapták a nevüket - egy négyszáz férfiút számláló csapatát Szádvár körülzárására küldi. Ezek a vár feladását követelték kiküldött hírvivőik által; a várvédők azonban, hogy férfiaknak hazudják magukat, elsütvén ágyúikat - ami sok volt nekik -, reájuk támadtak. Ezek visszatérvén Bastához, jelentik, hogy mit végeztek. Ámde a Bocskai-pártiak elvesztvén bizalmukat az ügyben, vagy nem bízván övéik kicsiny számában, a következő napon elküldték hadi jelvényeiket Bastának és a hűségére adták magukat." Hogy ugyanilyen események történtek nyugtalanságokat szító Bethlen és Rákóczy alatt is, abban nem enged kételkedni bennünket az idő természete. Az utolsó, akit Szádvár a falai közé fogadott, Thököly volt. S a várnak ez az eleste annál is méltóbb az emlékezetre, mert III. Jánost, Lengyelország királyát tüzelte fel a megostromlására. Ő hadseregének egy rendkívül erős részével visszatérőben volt az esztergomi ütközetből, amelyet Bécsnek az ostrom alól való felszabadítását követően győzelmesen vívott meg a keresztények hadserege. Hogy tehát mintegy mellékesen valamely nevezetes gonosztettet megelőzzön, mielőtt visszatért Lengyelországba, itt időzvén, Szögliget mellett, a nyílt mezőn amelynek Nagyrét a neve<p) - ütött tábort, s a várat meg-megismétlődő rohamokkal tette < m ) Az 1647. évi CX. törvénycikk. («) így úr Parschitius a kéziratos munkájában. Istvánffy ama egész lázadás leírása során semmiféle említést sem tesz a várról. <°) Az első részben, a 383. lapon, (p) A rétet a szádvári vár uradalmához számítják.
