Rémiás Tibor szerk.: Torna vármegye és társadalma 18-19. századi források tükrében (Bódvaszilas-Miskolc, 2002)

BÉL MÁTYÁS: Torna vármegye leírása (1730 körül)

Bebek György visszatérése Ferdinándhoz; szerencsétlen hadi vállalkozása; az ütközet és a szörnyű elfogatás; KonstanÜnápolyba hurcolják; innét az erdélyi fejedelem által kiszabadjttatván esküszik hűséget IV. § Schwendi előrelátása, hogy Bebek ellenséges mozgalmat ne indítson; a házastársa Szádváron lakik; Schwendi kiveri Szendrőből a Bebek-pártiakat; elhatározza Szádvár ostromát; vállalkozásának kezdete; Bebek házastársának -az állhatatossága; férjének, Györgynek a mesterkedései; Schwendi elővigyázatossága és válasza V. § Szádvár szorosabb ostroma; Bebek hiábavaló erőfeszítései, hogy segítséget vigyen; körülzárt házastársának vitézsége; az ostrom hevessége és nehézségei; Schwendi élete veszélybe kerül; mi ösztönzi őt, hogy folytassa az ostromot; a falak romlása; az ostromlottakat a megadásról való tanácskozásra kényszeríti; Patócsy kimegy a várból; Bebek meghiúsult kísérlete a vár felmentésére; visszatérése Erdélyországba VI. § A többi váracska is követi Szádvár sorsát; Bizarus tévedése az ostrom elbeszélésében; Bebek halála; jószágai a kincstárra szállottak VII. § Kik voltak ezután a vár birtokosai; a sorsa Bocskai, Bethlen és Rákóczi alatt; átpártol Thökölyhez; János, Lengyelország királya megostromolja, de igyekezete hiábavaló; a lengyelek pusztulása; a várat megfosztják falvaitól VIII. § I.§ A név eredete után kutatóknak ismét csak a név szláv származása jut az eszébe. E nép nyelvén ugyanis a „szad" szó fekvést és erdővel borított helyet jelent; így az „oszada" egy falu, amelyben sok jobbágy lakik. Ehhez a szóhoz a magyarok hozzátették a „vár" szavukat, hogy a szláv szó Szádvárrá változzék, ami tehát e két nyelven meredek fekvésű várat jelent. És valóban ilyen is a fekvése. Egy kör alakban felemelkedő hegyen épült ugyanis, amelyet a különféleképpen meredező sziklák és a szakadékos hegyoldalak szinte teljesen járhatatlanná, de legalábbis nehezen ostromolhatóvá tesznek, Istvánffyí*) egy nagyon magas hegyen épült, igen jól megerősített várnak mondja. Közönségesen állítják, hogy a Bebek-nemzetség építette abban a korszakban, amikor ismeretessé kezdett válni; talán valóban így is van, de talán - ahogyan lenni szokott - csak egy költött mese mondja ezt. Beszélik, hogy volt egy juhász, akire a kecskék mekegéséről ráragadt a Bebek, vagy ahogyan a régi oklevelek írják, a Bubek név. Ő, amidőn a pelsőci hegyek között legelésző nyáját szokás szerint terelgette, véletlen szerencséből egy szinte felmérhetetlen nagyságú kincsre bukkant. Azon a helyen, ahol akkor legeltetett, volt egy öszsze-vissza repedezett kőszikla. Ezt a terelőkutya minden alkalommal, amikor a nyáj azon a vidéken legelészett, olyan kitartóan megugatta, mintha valamilyen benne elrejtőzött vadállatot érzett volna. A dologgal előbb nem törődő juhász legközelebb visszatérvén ide a nyájával, amidőn meghallotta, hogy a kutya ismét ahhoz a sziklához rohan és megugatja, ő is odafutott, hogy megnézze: miféle szörnyeteg van azon a helyen? Egy barlangot vett észre: a kutya ezt támadta, s ő megpróbált bebújni abba. Amidőn mélyebbre ereszkedett, íme, megtalálta a kincset, részint több ládába rejtve, részint pedig az egész barlangban szétszóródva. Megzavarodván a nem remélt szerencsétől, egy ideig fontolgatta magában, hogy mit cselekedjék; majd megeresztve gubájának öblét és felkötve azt egészen a csípőjéig, annyi aranyat rakott bele, hogy alig volt képes elcipelni. Hirtelen meggazdagodván tehát, a nyájat visszaterelte ahhoz, akié volt, felhagyott a W XXIV. könyv, 4%. lap, 37. 80