Rémiás Tibor szerk.: Torna vármegye és társadalma 18-19. századi források tükrében (Bódvaszilas-Miskolc, 2002)

BÉL MÁTYÁS: Torna vármegye leírása (1730 körül)

Szilas helység, amely Szádvár várának a lerontása után a szádvári jószágok központja lett, egy, a szomszédos hegyek lábainál elhelyezkedő völgyben fekszik. Van temploma és egy kicsiny hegyre épített kastélya, amely a földesurak távollétében a tiszttartónak és más, kisebb rangú tisztségviselőknek a lakóhelye; itt szokták olykor tartani az úriszékeket is, amelyeken ha úgy adódik, végrehajtást is eszközölnek a módfeletti és bűnös kihágásokat elkövetőkkel szemben. Itt, a majorsági ház szomszédságában egy serfőző műhely van, együtt egy égetett bort készítő műhellyel; a helység mindkét, tehát alsó és felső végén terülnek el a szántóföldek és a kaszálórétek egészen a Bódva folyó folyásáig, amely egy újonnan épített, három kerékre forgó uradalmi malmot is meghajt. A napnyugati részen láthatók a hegyek gerincére és oldalára telepített, a tölgyerdők által mintegy körbe kerített szőlők. A lakosok magyarok, az anyaegyházuk lakóhelyet nyújt a plébánosnak. A helység teljes egészében a méltóságos Esterházy hercegi ház birtokába tartozik. Szádvár vára, amelyet Lipót parancsára még Thököly idejében lerontottak, egy magas, a vele szemben köröskörül emeüxedő többi hegytől elválasztott és náluk meredekebb hegyen foglal helyet. Valaha a földesurak lakóhelye, nemkülönben a szádvári, a nevüket is a vártól kölcsönző és mind mostanáig megtartó jószágok birtokközpontja volt; itt szokták volt tartani megállapított időszakokban az úriszéki üléseket is, amelyeken miután meghozták az ítéleteket, a büntetőügyekben kihágókat pallossal végezték ki - a mondott uradalom ugyanis pallosjoggal rendelkezett. Régen, az idők és alkalmak változásának megfelelően, főképpen háborús korszakokban, mivel a síkon fekvő összes helység ki volt téve az ellenség zsákmányolásának, a közelebb lakó népek, valamint ingóságaik és vagyontárgyaik számára igen aütalmatos és biztonságos menedékhely volt. Azt regélik, hogy egy bizonyos Bebek vezetéknevű juhász alapította, aki a szerencse segítségével és - mint mondják - egyik juhászkutyájának a vezetésével a pelsőci hegyekben hatalmas kincsre bukkant, s aki - ezt tartja az emlékezet - a mondott kincsből később nyolc vagy kilenc várat alapított ezeken a felsőbb részeken. - Az előbb nevezett vár jelenlegi földesurainak a néhai Esterházy József Antal herceg méltóságos örököseit és utódait ismeri el. Derenk helység az előbb mondott Szádvár vára tövében, egy völgyben fekszik, s minden oldalról erdőkkel borított, kősziklás hegyek veszik körül: nagyon kevés jutott tehát neki a síkságból, s ezért van, hogy a lakosok túlságosan keveset vetnek. Az 1710. esztendőben, amidőn ezeken a részeken igen kegyetlenül dühöngött a pestisjárvány, csaknem az összes lakosát elragadta a halál és pusztán maradt a helység. A legutóbb elmúlt néhány esztendőtől fogva azonban valamely lengyelek lakják, akiket az éhínség kényszerített arra, hogy elvándoroljanak Lengyelország határrészeiről és a mondott helységben telepedjenek meg. Közülük néhányan már önként elhagyván itteni lakásukat, visszatértek korábbi laldielyeikre; mások pedig (valóban csak kevesen maradtak), akik még a korábbi hazájukban hozzászoktak ahhoz, hogy tolvajlásból és rablásból éljenek, úgy döntöttek: itt is hasonlóan gonosz életmódot folytatnak majd. Néhány gonosz cselekedet elkövetése után azonban a vármegyei törvényhatóság üldözőbe vette őket és ezért menekülésre fogták a dolgot. - A lakosok a római katolikus hitvallást követik; leányegyházuk a szüasi anyaegyház alá van rendelve. A helység teljes egészében a tekintetes szádvári uradalomhoz tartozik.