Rémiás Tibor szerk.: Torna vármegye és társadalma 18-19. századi források tükrében (Bódvaszilas-Miskolc, 2002)

BÉL MÁTYÁS: Torna vármegye leírása (1730 körül)

Udvarnok helység - amelyet németül Höfen-nek neveznek - a mondott Méhészke helységgel szomszédos, de lentebb fekszik egy nyitott, a szeleknek túlságosan is nagy mértékben kitett, sík helyen. A határa mindenütt kövecses és fövenyes. Lakosai egykoron valamennyien magyarok voltak, most azonban már szlávok keveredtek közéjük. Római katolikus hitvallásúak: leányegyházuk a tornai anyaegyházhoz tartozik. A birtokosok a következőek: a méltóságos buzini Keglevich József és Gábor gróf urak, a méltóságos gróf marosnémeti Gyulay Ferenc ezredes úr, a méltóságos Andrássy György szabad báró, valamint a görgői Bartók és a Roll családok. Szádelő helység a nevezett Udvarnok helység táján, egy vele szomszédos szikla üregénél - mintegy a szájában - fekszik. Kicsiny és szűk határ öleli körül, amely kövecses és fövenyes. A hely milyenségének megfelelő, kicsiny szőlők vannak itt, a hegyek dél felé tekintő oldalain. Az előbb mondott szikla ürege, miként valamiféle nyílt barlang, a völgy alakját követve csaknem fél német mérföld hosszan nyúlik el, s a kőszikla lábától számítva körülbelül száz közönséges ölnyi magasságra emelkedik fel. Valaha, amikor még a hasadékot a kőszirt meredélyéről lehulló nagyobb kövek nem torlaszolták el enynyire, szekerekkel is át lehetett hajtani rajta; manapság pedig csupán egyetlen ember is úgy mászhat csak bele, mint valamiféle csatornába. Mesélik némelyek, hogy a rómaiak idejében, a szkíta háború alkalmával a helybéli lakosok menekültek ennek a hasadéknak a belsejébe; mások azt mondják, hogy a tatárok sűrű betörései által zaklatott magyar nemzet húzta itt meg magát, s ennek nyilvánvaló jeleként még most is látszanak egy eléggé erős, a kőszirt egyik oldalától a másik oldaláig haránt irányban vezető, régi fal omladékai. Inkább közhiedelemnek, mintsem történelemnek mondanám azt, amit egyesek regélnek: hogy tudniillik Magyarország királya, Szent László, akit a tatárok seregei üldöztek, menekülés közben ezen barlangnak a hasadékát átugratta, s lovának ekkor a kősziklába bepréselődött nyomai még ma is látszanak. - Ugyanebben a kőszirt alatti völgyben egy nem túlságosan régen elpusztult üvegolvasztó műhely maradványai is láthatók. A kőszirt lábából egyébiránt egy rendkívül tiszta vizű patak folyik elő, amely amellett, hogy két malom is van rajta - az egyik rögtön az üreg bejáratánál, a másik pedig egy kevéssel lentebb -, igen különleges pisztrángokat is nevel. A helység lakosai magyarok, leányegyházuk a tornai anyaegyházhoz tartozik. A birtokosok a következőek: a méltóságos Keglevich grófok, valamint a toporci Görgey, a görgői Bartók és a Roll családok, s végül özvegy Tornallyainé Jánoky Zsuzsanna. Zsamókő helység napkeleti irányban, az itt elfolyó Bódva folyó szomszédságában, egy mérsékelten emelkedő dombon fekszik és az egyik oldalról a vármegye határait zárja be. Területe a szomszédságában fekvő falvak miatt túlságosan is szűk, s a kevés szántóföldjén kívül szinte semmi haszonvétellel sem rendelkezik.. Nagyobb részében a magyar nemzetből való nemesség lakja. Anyaegyháza van, római katolikus plébánost és helvét hitvallást követő lelkészt is tart. Jelenlegi birtokosai a következőek: a Török, a Fáy, a Cserghői, a Cseh, a Papp, a Nikházy, a Vadas, a Márta, a Nagy, a Kolbán, a Lucskay, a Varró, a Zsóry, a Móré, a Bodnár, az Aszalós, a Lénárt, az Ábrahám, a Komjáthy, a Gyulay és az Úsz nemes családok. Tornaújfalu helység a Bódva folyó folyása mentén, sík helyen fekszik. Közepes termékenységű talajjal rendelkezik; vele szemben a napkeleti rész felől szántóföldek, a napnyugati rész felől pedig rétek vannak, valamint a mondott Bódva folyó. A lakosok ma-