Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

SZÜLŐFÖLDÖN HONTALANUL

vatarba, aztán eltűnt. A gyermekek megsiratták, de mi is megkönnyeztük a szegény cicuskát. De talán már neki jobb. Nem szenved tovább. Megdermedve fekszik valahol a jéggé fagyott hó alatt. Ceská Tfebovában megint mozdonyt cseréltek. Ez alatt az idő alatt elszaladtam a állomási vendéglőbe. Pálinkát vettem és meleg ételt a családnak. Rövid idő múlva Pardubice felé indították a szerelvényünket. Mindannyian úgy éreztük, hogy már végtelen távolságra kerültünk a mi kis falunktól. Idegen földön vonszol bennünket a vonat. Vajon hová visz? Egy hete úton vagyunk. Közeledünk Prágához. Köd, hófúvás jégvirág az ablakon. Otthon hasábfával jól megraktuk a kemencét, esténként jöttek a szomszédok, csendesen beszélgettünk a gazdaságról, meg a politikáról is, és ha a fagytól virágos lett az ablak, vagy ha hosszú jégcsapok lógtak az ereszen, tudtuk, hogy fagy és olvad, és biztosra vettük, hogy eljön a tavasz, a mag a hó alatt alszik, és lesz megint aratás. Otthon is hideg van most. Csillagdermesztő éjszakák. Nálunk is földben az őszi vetés. Vastag hó védi a fagytól. Én vetettem, vajon ki arat a földemen? És vajon lesz-e nekünk betevő falatunk? Prágát is elértük. Onnan tovább déli irányba haladtunk. Uram Isten, hova megyünk? Már végigjöttünk az országon. Lehet-e még messzebbre vinni bennünket? Ceské Budejovice az utolsó állomás, közel az osztrák határhoz. Gyötrelmes utazás. Végre megérkeztünk. Mindegy hova, csak ne mozogjon alattunk a föld. Tisztálkodhassunk és lefekhessünk, akár egy szalmazsákra is, hogy ne halljuk már tovább a kerekek kattogását a síneken. A vasúti munkások sorra kinyitották a vagonok ajtaját és rakták kifelé a cókmókokat, zsákokba gyömöszölt ruhaneműket, ládákat, szekrényt, asztalt és székeket. A szerelvényünk a teherpályaudvaron állt. Annak a peronjára rakták az ingóságainkat. Cipeltük mi is. Talicskát szereztem. Ráraktam a ládákat, kisebb-nagyobb csomagokat, egy kupacba gyűjtöttünk mindent. Voltak, akiknek a bútora a kipakolásnál szétesett. Bráz Pista komáék szekrénye darabokra hullott. Voltak aztán olyanok is, mint Lesták Pali, hogy az összes ingóság, amit magukkal hoztak egy ágy, egy asztal, két szék és egy láda volt. Amikor azután az egész szerelvényt kipakolták, a vagonokat a rakodóról letolták. Ott maradtunk a peronon. Minden család a maga bútorai körül toporgott a metsző hideg szélben. Vártuk, hogy most mi következik. De egyelőre felénk se nézett senki. A vasutasok eltűntek a melegedőbódékban. Nagy sokára megjelent három cseh hivatalnok. Lajstromba vettek bennünket. Közölték, hogy egy óra múlva jönnek a gazdák, akikhez elszegődhetünk munkára. Édesanyámat egy székre ültettem a pakkjaink közé. Egy pokróccal és egy nagy kendővel bebugyoláltam. A feleségemmel és a két gyerekkel bementem a városba. Az első utunk a templomba vezetett. Imádkoztunk a jó Istenhez, hogy ne hagyjon el bennünket ebben a nagy megpróbáltatásunkban. Leborulva könyörögtünk a kereszt előtt és jól kisírtuk magunkat. Azután vendéglőbe mentünk, hogy meleg ételt együnk. A cseh pincérrel egészen jól megértettük egymást. 0 tudta, hogy magyarok vagyunk. Az újságok megírták, hogy jövünk ide munkát vállalni. Nagyon fel volt háborodva, szidta a rendszert. Értettem nagyjából, amit mondott, de leginkább az arcán láttam, hogy ingerült. Mutogatott magára, hogy ők, a csehek szeretik a magyarokat. A két gyerek ebédjét nem engedte, hogy kifizessem. Simogatta a fejüket és krucifikszolt, hogy milyen gazemberség az ártatlan gyerekeket is elűzni otthonról ebben a kutyahideg télben. §Jzolgasorsunk elkezdődik Amikor visszaérkeztünk az állomásra, már folyt az embervásár. A környékbeli gazdálkodók mustrálgatták az embereket. Mint a barmokat az állatvásáron. Bene Pali mondja, hogy már majdnem mindenki elszegődött. Nem törődnek vele, hova, kihez, csak fedél legyen a fejük felett, valahol egy meleg odú a családnak.