Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)
SZÜLŐFÖLDÖN HONTALANUL
A szlovák kisembernek jó szíve van. Csak hát teletömik a fejét a magyargyűlölő vezetők. Jól példázza ezt Bockó bácsi. Elmondtam már, hogyan nyilatkozott, amikor nála jártam. Gondoltam, ez most nem kerül szóba, mi már úgyis ki vagyunk toloncolva, én most csak üzletet ajánlok neki. Kellemes meglepetés ért a mostani találkozásunk alkalmával. Talán a sors is úgy akarta, hogy amikor elűzetünk a szülőföldünkről, egy szlovák család részvéte kísérjen bennünket. Bockó néni kedvessége és vendéglátása zaklatott állapotomban kissé megnyugtatott. A vendéglői sürgés-forgásban csendesen, szótlanul üldögéltem a kisfiámmal. Vártam Bockó bácsit. De nem ő, hanem kisvártatva a Sándor fia jelent meg. Janit már említettem, aki magyar lányt vett feleségül. A Sanyi fiú mosolyogva jön az asztalunkhoz. Nagy szívélyességgel üdvözöl. Mindjárt gondoltam, nem tudja, mi történt velünk. Valóban, most hallja tőlem, hogy beleestünk a kitelepítésbe. Elkezdett szlovákul káromkodni, szidta a rendszert. Alig értettem belőle valamit. De azt már magyarul mondta, hogy no lám, ezt hozta a kommunizmus. Aztán nagyon sajnálkozott, hogy így jártunk. Mért nem mentem segítséget kérni az apjához. Mondtam, hogy voltam, de elutasított. Erre Sándor nagyon elkomorult. Csodálkozott, mert időközben az apjának már megváltozott a véleménye. Erről aztán én is meggyőződtem. Bockó bácsit hiába vártuk. Tovább nem maradhattunk. Menni kell vissza az állomásra. De a sors mégis úgy intézte, hogy megvárjuk az öreget. Mire visszaértünk a szerelvényhez, annak már hűlt helye volt. Elment. Rajta az édesanyám, a feleségem és a kislányom. Mit tehetek? Vissza a Centrálba. Holnap majd gyorsvonattal a családom után megyek, valahol majdcsak megtalálom őket. Szállást kértem Bockó nénitől. A vendéglő egy kis szobácskáját jól befűtötte, megágyazott nekünk, és a kisfiámmal rövid idő múlva már aludtunk is. Az elmúlt napokban alig pihentem valamit. Most csak rogytam össze. Az ágy valósággal magához húzott. Kopogásra ébredtem. Bockó Sándor bácsi volt. A találkozásunk örökre emlékezetes marad. Nem azért, mert a fámat megvette. Örömömben ingyen is odaadtam volna. Bockó bácsi bocsánatot kért tőlem. Most már belátja, hogy igazságtalanul bánnak a magyarokkal. Teletömték a fejét. Ő is megtévedt. Ha vannak bűnösök, vigyék. De miért kell válogatás nélkül mindenkit elhurcolni, nőket, gyerekeket, terhes anyákat. Látja már, hogy ez nagy hiba. Míg magyar él a földön, ezt a vétket örökké felróhatja a szlovákoknak. Búcsúzáskor megöleltük egymást. Mindkettőnknek könnyes lett a szeme. Már korán reggel kint voltunk az állomáson. Megvettem a jegyet és a kisfiámmal elutaztam Tornaijáról. A hóesés elállt. Csípős szél verte szét a fellegeket. Az ablakhoz álltam és keserű szívvel tekintettem a Turóc-völgy felé. Szülőföldein szép határa, meglátlak-e valahára? Minden nagyobb állomáson, ahol a vonatunk megállt, figyeltem, nem látom-e a magyarokat szállító szerelvényt. Szerencsére Zólyomban utolértük. Ott vesztegelt egy szélső vágányon. A kisfiámmal rögtön leszálltunk a gyorsvonatról. Kézen fogva lépdeltünk át a síneken. Egy kupéban a sarokba húzódva rátaláltam a mieinkre. Édesanyám, a feleségem és a kislányom - őt középre fogva - úgy bújtak egymáshoz, mint három riadt madárka. Határtalan volt az öröm, amikor megláttuk egymást. Újra együtt a család. Boldogan simogattuk egymást. Együtt a szenvedést is jobban elviseljük. Zólyomból Zsolnára irányították a vonatunkat. A szerelvény mellett egy másik vágányra katonai konyhát gurítottak. Közölték, mehetünk egy tányér meleg ételért. Elmentem, hogy megnézzem, mit adnak. Valami löttyöt kanalaztak egy kondérból. Olyan volt, mint a moslék. Otthagytam. Visszamentem a kupéba. Elővettük a hazulról hozott élelmet. Szalonnát, tepertőt és kolbászocskát eszegettünk. Zsolnáról Púchovon át Valasské Mezífícbe érkeztünk február 2-án, Gyertyaszentelő napján. Az ablakon át szomorú szívvel néztük, hogy szép ünnepi öltözetben mennek a népek a templomba. A nők egymás mellett, kezükben gyertyát tartva lépegettek a nagy hóban. Istenem, ha otthon lennénk, ma mi is az Isten házába mennénk. Ehelyett itt vagyunk begyömöszölve egy rideg vasúti kupéba. Itt is dicsérhetjük öt. Halkan énekelni kezdtünk, azután az egész kupé megélénkült és szépen felerősödött az ének:
