Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

SZÜLŐFÖLDÖN HONTALANUL

A nyár elején a rossz hírek már a mi falunkban is bizonyossá váltak. Megtudtuk, hogy Magyarországon szlovák kitelepítési bizottság járja azokat a falvakat, ahol szlovákok laknak és arra kapacitálják őket, hogy költözzenek Csehszlovákiába. Adnak ott nekik házat, földet a magyar falvakban. Mert aki magyar, annak onnan el kell menni. Ők meg megkapják azok birtokát. A magyarok meg az övékét. Nehezen ment az agitáció a magyarországi szlovákok között. Mert akinek volt háza, földje, jó megélhetése, minek hagyja ott, nem bántja őket senki. De sokan, akik még többet reméltek, vagy éppenséggel szegények voltak, vállalkoztak az áttelepülésre. így aztán megkezdődött a telepítés, amit cserének neveztek. A magyarokat nem kérdezték, hogy akarnak-e menni, nem kínálgattak nekik vagyont meg szebb jövőt. Akiket kiszemeltek, elsősorban a jómódúakat, szép házzal, birtokkal, kapták a papírt, aztán mars kifelé. Voltak, akiket ötvenkilós csomaggal zsuppoltak ki. Ezek volt a legszerencsétlenebbek, mert mindenüket ott kellett hagyni. Fehér levelet kaptak azok, akik az ingóságukat magukkal vihették Magyarországra. Ilyen levelet kapott Erdélyi Miska katonacimborám Bejében. Egymás mellett volt az ágyunk a Hradec Králové-i kaszárnyában. Ott lettünk jó barátok. Elmentem hozzá, hogy megtudjam, mi várható. Megnéztem a levelét. Gondoltam, ha ilyet kapok én is, akkor valahogy belenyugszom, mert magammal vihetem a mezőgazdasági eszközöket, minden ingó vagyonomat, házat és földet meg kapok Magyarországon. Megnéztem a címet, honnan jött a levél. Rimaszombatból, a kitelepítési bizottságtól. Másnap elmentem Szombatba, megkerestem az irodát. Sikerült a főnökkel beszélni. Előadtam neki, hogy mi járatban vagyok. Megtudhatnám-e, rajta vagyok-e a kitelepítési névjegyzéken? A főnök megnyugtatott, hogy sem én, sem más nincs a névsorban, mert Lévárt nem esik a kitelepítési területbe. Onnan senkinek sem kell elmenni. Nem gondoltam arra, hogy hazudik. Megnyugodva indultam haza. Bejében megálltam Erdélyi Miska háza előtt. Átéreztem azt a szívfájdalmat, amit náluk láttam. Mint ahol halott van. Nagy szomorúság. A nők fel-feljajdulnak. Hova viszik őket, mi lesz a sorsuk? Már összecsomagoltak. Várták a teherautót, aztán bevagonírozás, indulás a bizonytalanságba. Erdélyi Miskáékkal egy időben telepítették ki Kasza Béniéket is Otrokocsbol. 0 is barátom volt a katonáskodás idejéből. Valahányszor elmentem a házuk előtt, ha Tornaijára vagy Szombatba mentem vagy onnan jöttem, mindig összeszorult a szívem. A házuknak már új lakói voltak. Vadidegenek. Ki tudja, honnan jöttek. Jó lett volna megkérdezni, mit éreznek a más házában. Otthon, Lévárton megnyugtattam az embereket, hogy a falunk nem szerepel a kitelepítési jegyzéken. Sokan nem hitték, később meg is haragudtak rám, hogy becsaptam őket. Hittem a hivatalos embernek. Elhatároztam, hogy végzem rendesen a munkámat. A paraszti munkával nem lehet várakozni. Aminek ideje van, csinálni kell. A két ökrömet elvezettem a rimaszombati vásárra és eladtam. Vettem helyettük két szép csikót. Mindkettő pej szőrű nóniusz fajta volt. Berci meg Dezső lett a nevük. Megkezdtem velük a munkát. Szántottam és vetettem. Az erdőből hazahordtam az eladásra szánt fát. A fele dorongos, a fele hasábfa volt. Elvetettem az őszi gabonát, és kezdtem szántogatni a tavaszi vetés alá is. Pedig akkor már egyre aggasztóbb eseményekről hallottunk. Megkezdték a kitelepítést a tornaijai járásban. Most már mindennap érkeztek a fehér levelek. Mindennap rettegés, kit hívatnak, mit döntöttek a sorsáról, anélkül, hogy megkérdezték volna. Az emberek nem értették, mért kell elmenni. A háború előtt nem volt itt semmi baja a magyaroknak. Az első republikában jól megvoltak együtt a szlovákok meg a magyarok. Milyen világ készül itt? A kommunisták az előzőnél szebb világról beszéltek. A háború évei alatt suttyomban agitáltak, hogy eljön a Kánaán, ha győznek az oroszok. Győztek, de ide valami más jött el. Úgy tanultam, hogy még a törökök is békén hagyták a lakosságot, ha az adót megfizették. Ez még a török világnál is rosszabb. Bizonyossá vált, hogy Rimaszombatban hazudtak nekem. Lévárt is szerepel a kitelepítési jegyzéken. A bizottság már Tornaiján is működött. Közben Blaskó Károly, a fürdős fia lett a jegyző, négy falu Harkács, Sánkfala, Lévárt és Deresk - jegyzője. Az iroda Harkácson volt. Ez a Blaskó fiú 1945 előtt ugyancsak jegyző volt Pest megye egyik falujában. Most bizonyítani akart, hogy ő igazi szlovák. Nekem már bizonyított apjával, anyjával együtt. Arra határoztam, hogy összehívom a falu embereit. Beszéljük meg, hogy mit tegyünk. Azt tanácsoltam, jelentse ki a falu egyöntetűen, írjuk alá mindnyájan, hogy itt akarunk maradni.