Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

SZÜLŐFÖLDÖN HONTALANUL

Augusztusban egy csendes szép csillagos este Jolsva felől repülőgépek zúgását hallottuk. Olyan nagy volt a robaj, hogy ment mindenki az udvarra, az útra. Tekingettünk az égre, ahol az augusztusi éjben csillagok kergetőztek. Amikor fiatalok voltunk, úgy hittük, ha hulló csillagot látunk, amire gondolunk, beteljesedik. Uram Isten, mire gondoljunk most? Talán most már minden hiába! Az éjszaka csendjét megtörő repülők egymásra lövöldöztek az égen. Cikázva villogtak a golyók. És a vége egy nagy robbanás, és mint üstökös szikrázó lángfarokkal zuhant felénk egy repülőgép. Rémülve szaladt a nép, sikoltoztak az asszonyok, mert az hitték, hogy a falunkra esik. Pedig jóval odébb, a harkácsi határban ért földet. De ezt csak másnap tudtuk meg. Korán reggel, még alig virradt, mentem lóherét kaszálni a cserszélre. Ahogy kiértem a hegytetőre, végigtekintettem a Turóc völgyén, egészen Bejéig. Mindenütt csend és nyugalom. Mintha semmi nem történt volna az éjszaka. A hajnali csendben messzire hallatszott a kaszám csengése, amikor a fenőkövet végighúzogattam a pengén. Már nem is gondoltam csak arra, hogy milyen finom gyenge a lóhere, a kasza alatt könnyen sorjázik a rend és talán délre megleszek a táblával. Ahogy a sor végén az erdő széléhez értem, a fák között egy emberi alakot vettem észre. De csak egy pillanatig láttam, mert egy nagy bükk törzse mögé húzódott, majd eltűnt a bokrosban. Kaszáltam tovább, vágtam a rendet, míg csak fogyófélben volt az álló lóhere. Közben a nap elérte a fák csúcsát, egészen kivilágosodott. Eljött a früstök ideje. A rend végénél megfordultam, látom, hogy a völgy alján jön a feleségem meg a kislányom. Hozzák a reggelit. Rémült arccal mondja az asszonyom, hogy az aljban a tanya mellett a vadszilvásban egy ember fekszik. Bőrruhája van. Mindjárt gondoltam, hogy a lelőtt repülőgép pilótája. Őt láttam az erdőben. Később megtudtam, hogy kiugrott a gépből. Az ejtőernyőjével egy fán felakadt. Hajnalban, mikor meghallotta a kaszafenést, lemászott a fáról, a hang irányába ment és így kiért az erdőből. Aztán a gyalogúton elért a tanya közelébe. A csalitosban elaludt. A feleségem meg a lányom lépteire riadt fel. Aztán elbotorkált a házig. A kerítésre támaszkodott és várt. A tanyán két asszony volt. Benikné, a tulajdonos, meg egy menekült zsidó asszony. Amikor észrevették az idegent, kimentek hozzá. Benikné beszélte a szlovák nyelvet. Az idegen elmondta, hogy orosz tiszt, az éjjel lelőtték a gépét, ő kiugrott, így megmenekült. Az orosz pilóta levette a pisztolyát. Odaadta az asszonyoknak. Kérte, hogy vezessék valami hivatalos helyre. Elmondták neki, hogy Magyarországon van, 15 km-re Csehszlovákiától. Adtak neki enni és inni. A tiszt lehúzta a gyűrűjét, hogy meghálálja az ételt, de az asszonyok nem fogadták el. Két csendőr ment érte. Jól bántak vele. Azt mondták neki, hogy hadifogolynak tekintik. Szekeret fogattak és azon vitték be Harkácsra, az őrsre. Ott az őrsön az egyik csendőr különösen jól bánt vele. A csendőr tudott szlovákul, így megértették egymást, szinte összebarátkoztak. Egy idő múlva elvitték a foglyot. De az őt őrző csendőrrel volt még egy találkozása. Elmondom, ahogy hallottam. A háború után összefogdosták a csendőröket. A mi vidékünkről Miskolcra vitték őket. Átadták az oroszoknak, hogy vigyék Szibériába. Hát, mi történt! Egy orosz tiszt odalép a mi csendőrünkhöz, karon fogja és viszi a parancsnokságra. Akkor a csendőr meg megismerte a pilótát, aki azt mondta neki: Te jó voltál hozzám, én is az leszek hozzád. Nem leszel hadifogoly. Hazamehetsz a családodhoz. írást kapsz, hogy ne legyen bántódásod. Az őrmester így menekült meg az elhurcolástól. Ez az eset jutott az eszembe, amikor a családom elhurcolásának történetét kezdem mondani. Mert mi egy ujjal sem bántottuk a szlovákokat, sőt, nagyon is jól megvoltunk egymással barátságban és békében. És lám, mégis mit tettek velünk, amikor védtelenek lettünk, mint a hazátlan csiga. Jótett helyébe jót várj - szoktuk mondani. A magyar csendőr és az orosz pilóta estében álljon még itt egy példa. A közmondás is lehet hamis. A mi falunk határában volt egy híres fürdő. Kitűnő gyógyvize volt. Messze vidékről jártak oda mindenféle csúzt, reumát, zsábát meg egyebeket gyógyíttatni. A fürdőhöz tartozott egy nagy rét. A tulajdonosa eladta a lévárti gazdáknak, akik nagyon örültek, mert kellett a takarmány a jószágnak. Az új tulajdonos egy Blaskó János nevű ember lett.