Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)
NÉPI TÁPLÁLKOZÁS HÁROM GÖMÖRI VÖLGYBEN
nyos távolságban érintkezik a gőzölgő tállal. - A felső tót vidéknek a burgonya annyira főeledele, hogy például a garamiak néha évszakon át kenyeret nem sütnek, egész nap a burgonya járja, böjtben reá öntött forró káposztalével; a parasztnő ilyenkor csak néha süt forró hamuban egy-egy pogácsát - főzelék itt csak a jobb módúaknái találtatik; legszokottabb lés a „fucska" rozs- vagy kukoriczaliszt leöntve forró vízzel, kevés tejjel vagy vízzel habarva, hasonló sokban a magyar „fehérlé"-hez; őszkor a besózott juhhús és túró, télen a disznóhús, aratáskor aludttej az élelmi sorozat. A juhász és bojtár-féle hegyi lakosok fél éven át szintén csak kenyerén és savanyú juhsavón élnek. A bányászok főeledele egész éven át a burgonya- és rozslisztből készült felvert haluska, melyet a hegyi karámban maguk főznek, húst csak odahaza esznek. - Főfényüzési ital nemzetiségi kivétel nélkül a pálinka; a magyar is napszámmunkánál abból álló „áldomását" - háromszor napjában - bére igen lényeges részének tartja, reggelen kívül azonban a bornak elsőséget adni. Minden férfi lakosnak főélvezési szenvedélye a dohányzás, dohány híjában a bagózás. A tótnak, különösen a garaminak jellemző modora van a pipafüstölésnél: vágott dohányát markában megköpi, öszvegyúrja, ezzel töltött makra pipáját a tűzbe teszi, - útban e czélra maroknyi szalmát gyújt meg - és mikor a dohány jól átmelegedve forrni kezd, leve néha a csutora végén is szortyog, akkor gyújt rá és boldogító érzéssel kezdi meg a dohány pöfékelését; így a dohány igen csípős, s kábítóbb lesz és lassan ferken." 154 A múlt század elején, közepén vázolt képtől a közelmúlt, különösképpen a jelen lényegesen, némely vonatkozásban teljes egészében különbözik. A „felsőbb részek" pálinkafogyasztásán kívül aligha lehetne már az említettek közül jellemző sajátosságokat kiemelni. A változás rendkívül nagy volt. A gazdasági és társadalmi viszonyok nagymértékű átalakulása hatással lett a táplálkozásra is, különösképpen a nyersanyagok termelését és felhasználását illetően. Megfigyelhető azonban, hogy az új alapanyagok nyomán olyan ételek alakultak ki, amelyek megfeleltek a hagyományos ízlésnek és a népi táplálkozás jellemzőivé váltak. Ide vonatkozóan a három völgy népének táplálkozása bőven nyújt példákat. 154 Hunfalvy János (szerk.): Gömör és Kishont törvényesen egyesült vármegyék leírása. Pest, 1867. 93-94.
